minden történt, mit is mondjak el, hogy lehet, hogy lyme, skócia, kullancs, stb, antibiotikum megvolt, majd hív az orvos, hogy megnézzük mi a következő lépés. míg vizsgált a nagy piros folttal, megállapította, hogy magas a vérnyomásom, mérjem egy hétig. mértem. amikor egyik nap 196/101 volt, akkor gondoltam, hogy azért csak odaszólok, de a recepciós mondta, hogy másnapra már nem tud adni időpontot, egyébként is, mérem-e már egy hete? hát mondom még nem, de ez nem magas? egyébként mit érkezek, kérdi, mondtam, hogy semmit, jól vagyok, hát akkor jó, ha lehet az egyegyegy-et ne hívjam, ne terheljem őket, két nap múlva hívjam őket reggel és akkor majd tud időpontot adni aznapra. vicc, mi? nem kaptam infarktust sem és agyvérzést sem, így másnap elmentem egy könyvbemutatóra Londonba, aztán utána nap elmentem északra három napra, workshop volt, téli, koszorús, kedvesemberek, finomságok, ezer kilómétert mentem a múlt héten, s ezzel úgy tűnik, hogy le is telt az évi munka. hazaértem, de másnap egy másik könyvbemutatóra kaptam meghívót, egy mislencsillagos helyre, nem is értem, hogy miért hívtak, mindegy is, a kert gyönyörű, a kaja isteni volt, nem eszek semmi cukrosat, de azt a szuflét mért hagytam volna ki? itthon takarítás, pakolás, mindent gyűjtünk össze az oxfhamnak, ruhákat, cédéket, már ki használja, fene tudja, de nekik van speckó cédéújrahasznosítható valamijük, ha mégsem adják el, könyveket, rengeteg könyvet, de mostanában fogyasztom őket nagyon, főleg a nature writing, nagyon szeretem, úton van egy éppen, Christiane Ritter könyve, magyarul is megjelent, Asszony az Arktiszon címmel, a harmicas években írta. erről meg jut eszembe, hogy esett a hó! tegnap lejöttem korán, fél hatkor, gyertya, kávé, s bekuckóztam egy fél óra olvasásra, de picit hosszabb is lett, nem láttam kifelé, teljes sötét volt még, aztán mikor jön le az ember, hogy látom-e, hogy havazik, pattantam is fel, mentem kifelé, fényképezőt elő. ma reggel fagyott, de már csuda napsütés van, hideg éjszakák, majd tizenötfokos hétvége. helló, fejfájás.

Mint langyos emlék, úgy dereng fel
a kék és rózsaszín november,
az év emlékszik. Téveteg
tollakkal hull a szürkület.

S mint akit a szerelem elhágy,
de vele még a szerelem-vágy,
úgy áll a fa a dombtetőn.
lombtalanul, de reszketőn.

Kovács-tűz lobban a barakkban,
kint egy ló méláz, takaratlan,
reásuhint oldalt a fény,
parázslik a szőke sörény.

Nemes Nagy Ágnes

napok, nem is tudom, hogy mikor láttuk utoljára a napot. Pár nárciszt elültettem, de jelentéktelen mennyiség, ahhoz képest, amit még kell, csak ahhoz még kertészkedni kell egy kicsit, na majd a hétvégén. Talán lesz nap addig vagy megjön az eső, mert az sem volt már egy ideje. Meleg is van. Kicsit félek, hogy egyszer csak, még az én időmbe', meleg lesz télen, nem hideg, nem csípős, folyton alpesi legelőkre vágyok, frisslevegőért, hűslevegőért. Kisült az első adag mézes, százharminc jön ki, ha hetvenöt deka lisztből csinálom, hálisten, hogy pont a liszt is megjött, kevés lisztet szeretek használni, s arra pont belefér, hogy bio liszt jöjjön, malomból. Szénhidrátmentesen vagyok, na jó, egy mézest azért teszteltem, mégis csak workshopra lesz, nem adhatom másoknak úgy, hogy nem tudom, hogy milyen, hát igenjó lett. A falunak meg első péntek kávézást hostoltam, oda egy almás galettet sütöttem, amit már hárommilliószor csináltam, nagyon bejött, viszont egy almás-mákos süti, hát ezek a máktól nagyon félnek, még csak meg se próbálták volna. A mák itt díszítés, meghintik vele a zsömlét. Az ember megette. Nagyon jó délelőtt volt az, sokan eljöttek, utána a templomot takarítottam, virágoztam, olyan jó nyugi volt, s odajött a vörösbegy. Legközelebb viszek neki valami eleséget, bár a templom pontosan a farmon van, így azért szerintem ott mindig talál valamit. Ma este előadok egy fotósklubban, amit fogalmam sincs, hogy miért vállaltam el, másfél órát kell beszélnem nekik, képekkel. A gond csak az, hogy este nyolckor kezdődik. Nekem az már közel van a pizsamaidőhöz, na mindegy, egyszer én is kibírom. Ja, még az is történt, hogy Skóciában egy kullancsot szedtünk ki a karomból. Másfél hétre rá elkezdett nagyon pirosodni, bedagadt, de nem volt az a lyme kóros karika körülötte. Majd elmúlik, gondoltam, ilyennel nem húzzuk az orvosok drága idejét, de az ember mondta, hogy de, de menjek. Kaptam is aznapra időpontot, ami tegnap volt. Bemegyek a dokinőhöz. Két képernyője volt, az egyiken az én adataim, a másikon pedig az eü internetes tudás, s onnét olvasta, hogy szerinte mi a teendő ilyenkor, ad három hetes antibiotikum kúrát, bár a kezem nem néz ki lyme kórosan. Mondom neki, hogy de mire ad, hiszen ha nincs bizonyítottan lyme kór, akkor hadd ne szedjek már fölöslegesen gyógyszert. Hát ja, igaz. Adott egy kenőcsöt, tartsam rajta a szemem, ha nem érzem jól magam, menjek vissza. Leküldött a patikába egy receptet, visszamentem a faluba, be a patikába, megkapom a kenőcsöt, veszem elő a pénztárcámat, s mondja a patikus, hogy de hát nekem nem kell fizetnem, én felmentett vagyok. Mondom neki, igen, a pajzsmirigyre az vagyok. Mire ő, nem, ha van felmentésem, akkor az minden másra jó. Na hát ezért (is) tart itt az egyészségügy, gondoltam magamba, de előtte udvariasan megköszöntem a kenceficét.

akit szerettünk, nem olyan emlék, amely árnyékot vetne ránk, élőkre, hanem fényes, szelíd és ragyogó.

Szabó Magda

nyaralunk már csak, most meg már addig sem, vasárnapeste. De a hétvége itthon volt, a mosás kint száradt, takarítottam sokat, ágyneműcsere, pakolászás, megint egy adag cseritishop-os cucc összegyűlt (most vázák, kancsók, amiket már nem, sohasem, de teljesen jók), leszedtem egy nagy csokor dáliát, leadtam egy bookline rendelést, narancsot szárítottam (egy két hét múlvai workshopra), befőztem a birsalmát, elment vele majdnem egy egész nap, igen maszatulós ez lányom, mondaná a mama, nem is tudom mennyit mosogattam ma, mindig ég egy gyertya, korán kelhettem, hivatalosan, új füzetet kezdek, mert nekem most kezdődik az újév, kipihenten, tiszta (vagy legalább is tisztább) fejjel. Hatkor sötét van.

egy éve láttam utoljára a mamát. Soha nem látom már többet, mégis minden nap látom azóta.

még mindig. Vasárnap eljöttünk északról délre, még mindig Skócia, de már laposabb, tengeresebb, kicsit több az ember. A mostani szállásunk off-grid, nincs rákötve semmi hálózatra, de itt írok mégis, mert pl. mobil térerőm elég jó van. Van napelem, onnét szedjük az áramot, aztán figyeljük, hogy mennyire töltött fel a kis gép, bár a hűtőn kívül semmi nem fogyaszt nagyon, nincs tévé, se nincs semmi nagyenergiafogyasztású konyhai cucc sem (pl. elektromos vízforraló nincs, ami ebben az országban aztán az alap), vagy tósztsütő vagy mikró. Picike az egész. Viszont van szauna, de még nem gyújtottuk be, talán majd ma. A faluban pedig egy kiváló pékség. Megint a semmi közepén vagyunk, de ez nem érződik annyira távolinak, mint a felföldes. Edinburgh közel van, s onnét megismertem egy csuda kis virágos csapatot pár éve, s megkérdeztem tőlük, hogy nincs-e kedvük egyet fotózni, amikor itt leszek, csak úgy, s van, s ma lesz az. Egy erdős-tengerpartos helyet néztek ki, nagyon várom, mert nagyon-nagyon inspiráló, amit csinálak, szuper kedvesek, jó velük dolgozni, csuda kreatívak, win-win. Fél hatkor kelek továbbra is, vagyis kelnék, mert ez egylégtér házikó, valami istálló lehetett régen, amit megcsináltak szépre, nagyon kényelmes, a kandallóba négy hasábot teszek, lezárom és meleg van egész este. A kutya a múlt héten fél hatkor már csuda aktív volt minden nap, a napokban viszont kilenc előtt nem bír felkelni, jót tesz neki a nyaralás. Rengeteget olvasok. Itt hivatalosan lehet, sőt, kell gyertyát gyújtani, mert az energiatár véges, aminek külön örülök. Nem megyek sehova nyaralni (vagy hosszabb munkára pl.) anélkül, hogy ne vinnék gyertyát magammal. Nem kell flancra gondolni, sima tömb gyertya, legtöbbször, az elvan napokig, sima occsó ikeás, de ezen a szálláson gyertyakészlet is nagyon jó van. Ma pihenős a reggel, az ember elment fémkeresőzni, ez élete szerelme, nemrég fedezte fel, kint bóklászik órákig, én örülök neki, mert kikapcsolja, azóta már a híreket sem lesi, friss levegőn van, én meg lehetek kicsit magamban. Win-win.

öt harminckor kelek, akkor telik le az elég volt, korán is megyek ágyba, annyi jó könyvet hoztam, azokkal, meg vettem egy újat Ullapoolban, másnap jelent volna meg, s gondoltam rákérdek, talán megvan már nekik előző nap, hogy ott legyen, mire megjelenik, a világvégi könyvesboltban, s pont akkor pakolta ki a nő, csak meg kellett nézze, hogy van-e rá esetleg embargo, hogy addig nem adhatja el, amíg a hivatalos megjelenés van, de nem volt, summasummárum, jött haza a könyv. A kutya kapott egy kacsát, azzal járkált az utcán, vitte a szájában, mint Vukk, mindenki megmosolyogta, jött a rendőr, megdícsérte a fogást, mire az ember mondta neki, hogy na, megvan a gyilkos. Itt nyolckor kel a nap. Egy kis cottage-ban vagyunk, a falutól, ahol van vagy hat ház, onnét még az erdők felé kell menni, kb egy kilómétert. Nincs közvetlen szomszédunk, s a kilátásunk egy völgyre és loch-ra (skót tó) néz, onnét is kel fel a nap, most hét óra van, éppen, hogy csak világosodik az égalja. Tegnap este hatalmas volt a hold, kint álltam a sötétben, néztem, ahogy elvonulnak előtte a felhők, majd bevilágítja a lent a vizet, hogy csillog, világos volt, szeretem a természetes fényt, éjjel is. Azért, ha egyedül lennék itt, cidriznék ám rendesen.

lett, tudtam is, de mégis tegnap azt mondtam az embernek, hogy jé, már szeptember közepe van. Rettentő gyorsan húzott el ez az év, észbe se kapok, csak most, hogy picit majd lassul, márcsak másfél hetet kell túlélni, s egy kis lerobbanásból felépülni, mert három olyan munka van, amit egyszerűen nem tudok nem megcsinálni, aztán szabadság. Ott fog érni az a nap is, amikor annak lesz az évfordulója, hogy utoljára láttam a mamát. Mindig október volt a kedvenc hónapom, de ezzel sokat vesztett a fényéből.

egyes alkalommal, amikor először kapcsoljuk fel a fűtést, mindig elmondom, hogy nálam ez jelenti azt, hogy luxusban élünk. Emlékszem, hogy anyámék mindig a fűtésen balhéztak, hogy mennyibe kerül, mindig ment a feszkó, pedig nem éltünk szegénységben, mint sokan, akik aztán tényleg nem tudtak fűteni. A mamánál sokszor volt hideg, nem volt központi, csak cserépkályhák és kandalló, reggel ott fűtött be, az étkezőben, kiment a jó hidegbe, megetetni a tikokat, bejött fagyossan, lányom gyere üjj ide, itt jó meleg van, de a szoba-fürdő vonal az jéghideg volt, bár a szobai cserépkályha még jól tartott reggelig. Akármikor választanám ezt a fűtést, akármikor, s mindig, amikor házakat nézek otthon, a cserépkályhások vannak előnyben. A fürdőben nem volt fűtés, de az ablak mindig nyitva volt. A forró zuhany aranyat ért, csak odáig el kellett jutni, ruha nélkül, jógyorsan. A fűtés a legnagyobb téma itt, hogy mennyien nem tudnak fűteni, mert annyira drága, satöbbi, mindenkinek ismerős, otthon is. Hálisten, ez nekünk nem okoz gondot, de minden egyes alkalommal, amikor reggel bekapcsolom a fűtést, azt gondolom, hogy olyan szerencsések vagyunk, hogy ilyen luxusban élünk, hogy egy meleg radiátornak a wc mellett, hát annak nincs párja.

Fagyott a múlt éjjel, ötkor keltem, London másik felére mentem dolgozni, egésznapra, nem mentem hátra reggel megnézni a dáliákat, de hálisten túlélték a fagyos hajnalt. Én meg jól bekapcsoltam a fűtést a kocsiban, jujj de jó érzés volt. Viszont aludni csak hideg szobában tudok. Amikor öt fok alá megy, az ember nem szereti nyitva az albakot. Amikor elalszik, kinyitom. Észre se veszi.

esővel jött a hivatalos ősz, anyám születésnapján, hatvanhat lenne, meg is ünnepelné, nem velem mondjuk, soha nem a családdal, hanem a haverokkal, italokkal, kár, mert bolond volt, élhetne, mondtam már ezt korábban is, az élet pont neki való, sajnálom, lehet, hogy sírtam is egy kicsit hétfőn, de a sok eső annyira fejbecsapott, hogy jól esett, közben láttam a lelki szemeim előtt, aztán igazából is, hogy a kertisufninak most már tényleg nem sok van hátra, tele vízzel, de a télikert vagy miféle, amiben az evezőgép van most éppen, szeretjük nagyon, ott öt vagy hat vödör meg lavór állt, amibe folyt a víz mindenhonnét, szóval sok eső jött, na nem mintha kevés lett volna idén, semmi nyár nem volt, hideg volt, nem bántam annyira, nincs egy darab nyári ruhám sem, na jó, egy, bezzeg őszi, jajj, pont meg is jött ma a vintedről egy kordruha vagy tunika vagy hosszú ing, kinek mi, csuda lesz, keresek valami zöld harisnyát hozzá, meg a bakancs, amit még covid előtt vettem, pontosan öt éve, szinte abban alszok, de ha nem is, mindenhova azt veszem fel, ápolom, szeretem, kertbe, koncertre, de hát mit vegyek fel, windsorban volt a koncert, a király a patron, de ő nem jött el, hálisten, lehet, hogy szóltak volna, hogy a bakancsot vegyem le, viszont szép toast ruhám volt, amint még tavaly nyáron a toast outletben vettem, de hát nem is az a lényeg, mert a koncert meg csodaszép volt, s a királynő sírja is, aki még halála után is szolgál, mert mindenki látni akarja a sírját, ott mennek el jósokan, többszázan naponta, de hát hogy lehet így békében nyugodni, gondoltam, ahogy én is elsétáltam mellettük, bele az őszbe, az első koncertbe, remélem még sok lesz az évszakban és a télben is, nagyon szeretem a komolyzenét, minden más már sokszor zavar, én is öregszem, ezt anyám egyébként mindig elmondta, amikor meglátott, de hát még szerencse, hogy igen, viszont mondom, kár, hogy ő már nem, bár így legalább örökfiatal marad, úgyis mindig azt hitte, hogy ő az.

gyönyörű, napos, amiből keveset láttunk egész évben, most itt van, egy nagyonszép hét az ősz elején, sokat vagyok itthon, beállt vállal, a feszültség, minden, úszok, volt egy munka, ami álmatlan éjszakát okozott, aztán persze minden rendben volt, de mégis megviselt, kisütöttem almássütivel, enyhítettem kertbenolvasással, amikor a lapokat már nem az erős nap tűzi és nem fáj rájuk nézni, hanem a lágy őszi nap, kis szellővel, már nem tudom mennyi könyvet olvasok egyszerre, jó sokat, az egyik reggelihez, a másik lefekvéshez, ilyenek, nagyrészük ún. nature writing, mindenféle témában, de a nádas pétert még mindig gyűröm, s most félretettem, hogy elviszem nyaralni, ami már csak egy hónap mínusz négy nap, nem mintha számolnám, dehogynem, s rájöttem, hogy addig még lehúzok magamról hetven bőrt, de legalább szép ősz van, meg túróbombóc, mert mikor utoljára londonban jártam, volt ott egy lengyelbolt, az egyik fúró a fagyasztóban, emez meg, nem vagyok elégedett, csak négy gombócot sikerült megennem, nem ismerek magamra.

hatalmas dörgésekre ébredtem. Fél hatkor már hatalmas csend volt, csak a baglyokat lehetett hallani, egyik hívott, másik válaszolt, úgy szeretem a baglyok hangják. Az ablak tárva, hűs jön be kintről, tiz fok körül. Elállt az eső. Egy ideig. Rengeteg esőt kaptunk az utóbbi pár napban, így két munkát is át kellett programozni. Viszont így bementem pénteken Londonba és kedves barátoknak segítettem költözni egy másik városba. Még mindig izgalmas Londonban autózni. Hatalmas kontraszt a baglyos reggelhez képest. Az eső miatt ma mégsem kell elmennem délután délre, így részt tudok venni a szüreti misén, ami nem igazi mise, de nagyon szép köszönős program a farmernek a sok munkáért a földeken. A földeken, amik csak csökkennek. A faluban nem, de mellettünk lévőben újabb többszáz házat húznak fel, azt hiszem otthon lakóparknak mondanák, megkezdődött az építkezés, a másik mellettünk lévőben szintén, rengeteg. A forgalom szemmel láthatólag nől, hatalmas kontraszt a csendes, baglyos reggelekhez. De most vasárnap van, az mindig csendes, úgyhogy maradok ebben egy ideig.

a hétvégét, sőt úgy néz ki, hogy az életem is meg van mentve. Az úgy volt, ugyanis. A múlt hét csütörtökön szóltak egy brutálisannagy kertes publikációtól, hogy adjam már le a képeket, amiket még júniusban fotóztam nekik. Csütörtökön egy nagy könyv képeit adtam le, s gondoltam, hogy szuper, utána akkor ezeket gyorsan. Igenám, de ahogy megyek a mappába, hogy a képeket átnézzem, felírjam a listát a 14 növényről, csak 4-ig jutottam. Négy növényről voltak meg a képek, a többi sehol. Pánikroham. Mi a fraaanc? Pánikrohamot gyorsan elűztem, hogy inkább gondolkozzak megoldáson. Először is, tuti, hogy ott csesztem el, hogy amikor átmásoltam őket, akkor maradt le egy rakás, de akkoriban húzós időszak volt, nem figyeltem, totálisan az én hibám, nem is technikai hiba ez. Szerintem. Letöltöttem két programot, s már a Kürték is felmerültek bennem, hogy hátha, szóval megpróbáltam a már formatált kártyákról visszaszerezni dolgokat. Jól működtek a programok, egy csomó minden előjött, csak pont ezek nem. Míg ezek a programok futottak, mindent háromszor ellenőriztem, gondoltam, hogy a legfontosabb mégis csak az, hogy beszélek a klienssel, ugyebár, hogy ez van. Felhívtam a nagylapot, az én kontaktom a képfelelős, maradjunk annyiban, szóval először csak írtam neki, hogy dolgozik-e (mert akkor még augusztus utolsó péntekje volt és az még nagyon nyaralós), de nem dolgozott, viszont éppen a kutyájával volt kint, így hívjam nyugodtan. Addigra már nyugodt voltam. Azt mondta a pasi, hogy először is, ne aggódjak, tényleg ne, ilyen nem most először fordul elő a  történelemben, tényleg nincs gáz, nézegessek, keressek, s járjak utána, hogy vissza tudok-e menni a növényekhez, s hogy esetleg más járt-e ott fotózni őket. Ugyanis ezek szobanövény kategória, virágzósak, de a lényeg, hogy ezekek teljesen újak, még csak most hozták létre őket. Hát persze, hogy én meg ezt cseszem el. Szóval jót beszélgettünk, s a végén mondja, hogy na akkor most tényleg nyugodjak meg és menjek, igyak valamit. Volt ez reggel tízkor, így ittam egy teát, aztán este mást is. Az idegesség és ráparázás nem old meg semmit. Eltelt nyugiban a hétvége. Hétfőn felhívtam a rójalhortikulcsuralszoszájetit, hogy jöhetek-e újra. Jöhetek, hát persze. Mosolyogtak ám. Na, még szép. S mivel minden rosszban van valami jó, hát elmondom azt is. Amikor ezt a sorozatot fotóztam, pont előtte pár héttel adtam el a makro objektívemet, mert soha nem használom semmire, minek álljon itt, más meg tudja használni. Na, ehhez a fotózáshoz viszont baromira jól jött volna. Vertem is a fejemet a falba. Na és most? Most béreltem egy macro objektívet arra a napra. Jövő héten lesz, alig várom, legyek túl rajta, mert a decemberi számba mennek a képek, az meg mindjárt itt van.

napja lógatom a lábamat, sőt, mindkettőt, lábaimat, elképzeltem, hogy hosszúhétvége, semmit nem csinálok, az internetet ki se nyitom, semmit, kapok egy emailt szombaton, majd rá két órára rámír az ember (na ez pont egy nő) whatsappon, hogy küldött emailt láttam-e. Igen láttam, de ő látta-e, hogy szombat van a naptárra írva. Persze, hogy ezt nem mondtam neki, csak mondtam neki, hogy éppen nyomom az ágyat valamivel, s igazat is mondtam. Jól elterveztem, hogy három nap, semmit nem csinálok majd, hát pont, hogy semmit, mert valami ledöntött, lehet, hogy csak a szervezetem vágyott egy kis pihenésre, meg is kapta, mert megnéztem a Der Pass című sorozatot, gyönyörű alpesi táj, hó, sok hó, hütte, minden, csak hát lehet izgulni is, nem mindenkinek ajánlanám. Viszont ma már valahogy jobban, s ja, egy egész nap eső volt, majd két este eső, szóval minden tökéletes most, hogy az utolsó munkaszüneti napon, ez az utolsó karácsonyig itt, de pont jó arra, hogy a délutánt-estét a kertben töltsem. A rózsák éppen újra virulnak, elindult a cosmos, jó későn ültettem, így jártam, hogy augusztusra lett, de jól időzített, mert nagyon jó idők jönnek. Ősz van a levegőben, reggelente már főleg a vörösbegyet hallani, van egy kis barátságosunk, a ház előtt az egyik bokorban lakik. Adtam már neki rich tea kekszet, olyasmi pont, mint otthon a háztartási. Telnek, telnek a napok.

elküldött pár oldalt a tervezetből, vagyis az író küldte, ő tartja velük a kapcsolatot, én csak látom, s egyből küldtem az embernek, ő meg el is érzékenyült, egyébként is nagyon hajlamos arra, s mondta, hogy de gyönyörű, s mondtam neki, hogy, ezért nem láttál egész nyáron, most már látod, hogy miért. Én még pihentettem, nem néztem át, csak ma reggel. Miután hatkor tartottam egy egy órás tanulást magamnak, online csak, kell nekem a folyamatos tanulás, a fejlődés. Ez azután volt, hogy megint a mamával álmodtam és sírtam és fel kellett kelnem, akkor is sírtam, aztán javult a nap. Ha ez örökre is így marad, a nap végén akkor is örülök, hogy egy ilyen mamám volt. Állok a kutyával a parkban, nézem az eget, mondom, hogy helló mama, mire hallom a hangját, mondja, hogy szia lányom!, de ezt is de rég mondta már így, elvitte a demencia olyan nagyon messzire. Borsót főzök, leveszem a szűrőjét, abban szűröm le, atyaég, hogy a mama hányszor megfogta ezt a szűrőt, se mennyire régen volt az, amikor valójában utoljára megfogta. Aztán telik a nap, aztán jobb lesz, egyébként is hormonos napjaim vannak, ilyenkor még rosszabb. Dolgozok ma, elcseréltem magammal két napot, tegnap napsütés volt és jóidő, így takarítottam, sütöttem, főztem, kerteztem, ma pedig dolgozok, le kell adni egy nagy kertet, amit nagyon utoljára hagytam, tudom is, hogy miért, semmi kedvem nem volt hozzá eddig. Te, lányom, osztá ezér neked fizetnek, hogy fínykípezöl?

a nap, sehol egy lélek, mondanám, hogy a madár se jár erre, de hálisten, a madark pont, hogy igen. Hatalmas csönd van. Majdnem akkora, mint Skóciában volt a múlt héten, csak ott egész nap tartott, itt azért majd elhúz egy-egy autó a reggeli munkábamenet idejében. Northumberland-ben vagyok. Ez az utolsó megye Angliában, s ezután már csak Skócia. A Hadrian Wall tíz perc gyalog. Gyönyörű minden, sehol egy lélek. Itt harmadannyiért lehet házat venni, mint délen. Tegnap fél nyolcig dolgoztunk (egy könyvet jöttem fotózni), s utána a szállásomra az út, kb huszonöt perc volt, s abból tizenötig egy autót nem láttam. Elmondhatatlanul szép errefelé. Most már korábban is keltem, hogy egy órával korábban induljak a fotózásra, hogy tudjam bevenni még a tájat. Hazafelé is a kantriszájdba', mert túl hosszú lenne ezután most hazamenni, így megszállok egy barátnőmnél innét két órára, de oda pont el tudok tekeregni kis utakon, ő meg a tóvidék déli részén lakik. Ja, azt még nem mondtam, hogy tizenöt fok van.