a gép előtt, s eddig még csak a whatsappig jutottam el, meg pár email, de a whatsapp az, amiben le lett beszélve három nagy munka, nyolc és kilenc között, pont amikor már úgy voltam vele, hogy ezt is törlöm, a messengert is, mindent, mert minden csak felületes, de egy író, akivel dolgozok, mondta, hogy az email az már a múlté, az őskövület, nem emailezik már senki, jajj, légyszi, maradjon az email, utána tudok nézni, akkor megvan "papíron". Na mindegy. Most dőlt el, hogy áprilisban kb egy nap se leszek itthon. De, de, most szombaton asszem. Gyönyörű idő van, London tele tulipánnal, oda szaladok be reggel, de fél nyolcra kész is, az már túl napos, aztán a Cotswolds, aztán öt nap Yorkshire-ben, aztán haza, aztán egy gyors London, mosás, s indulás Belgiumba, utána vissza, egy ausztrál ember kertjét fotózni itt nem messze, ők nincsenek ott, de menjek, mert a tulipánok, s utána jön a Húsvét, s utána jönnek a rokonok, akkor meg kell állnom, s aztán jön a május. De addig még sok minden lefolyik a whatsappon is, de néha úgy eldobnám a telefont meg az internetet. Még az a jó, hogy ez csupa, csupa, csoda kert.

elment anyáknapjára még pénteken, na jó, nem pont arra, amúgy is esedékes volt, mert nekem most beindult a gépezet és akkor nem tud csak úgy lelépni, mert a kutyát ott nem látják szívesen, ez sem igaz, de most ott megint lett egy új macska, így hát de, igaz, a kutya ne menjen. Én meg olyan szívesen maradok itthon, ilyenkor sokkal jobban haladok a dolgaimmal, bár az ember nem gátol semmiben, sőt, megfőz (legtöbbször), bevásárol, kiviszi a kukát, amit ma nekem kell, kiteszi a tejesüvegeket, amiket tegnap nekem kellett, na, tudok ám két lábon állni, viccenkívül, jól esnek ezek a napok. A hétvégén két online kurzusra is feliratkoztam, kell mindig valami a fejemnek, hogy haladjak előre, hogy ne hátra vagyis, hogy ne álljak le, egy helyben. Miközben, a csendes téli hónapok után, most aztán mindenki jön, hogy ide meg oda menjek fotózni, s ha belegondolok, hogy micsoda április vár rám, már huszonöt új őszhajszálam lesz egy másodpercen belül, de nem gondolok bele, mert majd ügyesen megoldom őket, s mikor kérdem az egyiktől, hogy a címet majd küldje el, s ki fog beengedni, mert ők egyébként egy másik kontinensen élnek, hát csak menjek, mindenki tudja a faluban, hogy melyik a házuk, oké, akkor jó, egyébként pont így szeretek dolgozni legjobban. Megvan az első repülőjegyem már amerikába is, na majd arról is mesélek. Tavasz van, napsütötte, virágos, virágos.

vagy talán több is, hívott a szomszéd néni, a vonalast szokta mindig, de azt sose vesszük fel, na mindegy, hogy át tudnék-e menni neki egy teát csinálni.  Addig kb. olyan szinten mobil volt, hogy teát még tudott csinálni, kerettel nagyonlassan kimenni a konyhába. De amikor hívott, akkor már nem volt ereje. Ilyen kódos kulccsal lehetett mindig bemenni hozzá. Kicsit megijedtem, mert bár tudtam, hogy beteg, azért erre nem igen számítottam, volt vagy harminc kiló, de persze a teámat kritizálta ám, hogy a színe, még abba tegyek tejet. Nem mérgesen ám, csak az ő szokásos elvárásos hangnemében. Amit már ismertem jól, mert legelső napon, mikor idejöttünk, már üzent, hogy az ő háza előtt nem parkolhatunk (nem is mi álltunk ott), szóval volt itt miheztartás. Pár éve egyszer elvittem az oxfordi kórházba, mert a betegszállító sokáig tart, satöbbisatöbbi, vittem kekszet, amit tudom, hogy szeret, mert a múltkor, amikor a betegszállító vitte, akkor éhezett, summasummárum, ott voltunk, a hallókészülékét állították be, s az orvos (aki hozzám hasonlóan nem ebben az országban született), kérdi tőlem, hogy kérdezzek valamit a nénitől. Azt kérdeztem tőle, hogy hogy hívjánk a kutyánkat. Mondja a dokinak a néni, hogy nem hallja. A doki mondja, semmi gond, kérdezzem újra, de ne hangosabban, csak ahogy az előbb is. Ő megint nem hallja. Mondja neki a doki: azt kérdezte, hogy hogyan hívják a kutyájukat. Jaaaa, Henry! Csak az akcentusa miatt nem hallottam ám! Na, ezen már a dokival ketten nevettünk. Ilyen volt ám az öreglány, leöreglányozom, mindig azt hitte, hogy norvég vagyok. Két hete elment az áram egyik reggel. Az ember első gondolata a szomszédnéni volt, mert egyedül van teljesen, ja, kilencvenhét, nem mondtam, kétszer jön az ápoló, reggel és este, a gyerekei itt laknak kődobásnyira, de ők hetente egyszer, ha ideérnek, rengeteg unoka, dédunoka, senki ide nem jár. Namindegy. Hogy ő akkor forral a gázon vizet és átviszi és csinál neki egy teát. Könnyes szemmel jött vissza, hogy milyen rosszul van a néni, s várja az orvost, de nem tudja jön-e, hát végül az embert felhívta a lányát, hogy elmondja neki, hogy mi a helyzet, nincs jól, kinek kell szólni, mit csináljon ő. Aztán pár perc múlva jött a gondozó, gondolom a lánya odaszólt neki, de az, hogy ő jött volna, ááh. Két napra rá, éppen mentünk volna el valahova, én már bent ültem a kocsiban, az ember szállt volna be, mikor ez a szomszédnéni lánya jön felénk, s jól leordította az ember fejét, hogy őt nem érdekli, ha átmegyünk az anyjához, de neki mennyire aláásott azzal, hogy felhívta, s aláásott az orvosnak, a nővérnek mindenkinek. Az ember csak lesett, ő nagyon a lelkére vesz dolgokat, s ez nagyon bántotta. Van ennek a bunkónőnek egy testvére, akivel mindig normálisan lehet szótérteni, ő mondta, hogy ő megérti, hogy aggódunk, de nem kell ám, hát úgyis haldoklik a néni, idő kérdése. Döbbenet. Pár nap múlva meghalt a néni. Egyik sem volt itt. Az ápoló volt itt. Az első halottja, nagyon megviselte. Ő szólt az orvosnak, jött mentő, majd jöttek a temetkezésiek, majd mindenki elment, csöndes a ház. Másnap megjelent a lánya, valamit pakolászott. Utána nap megjelent a fia. Ő mindig hétfő este jött,  mert kedd a kukanap. Úgyhogy ő is pakolászott, és gondolom dobált is ki, mert pont kukanap volt másnap.

nagyon, szépen lassan. Minden reggel fagyott a múlt héten, s a magnólia kérdéses volt, hogy túléli-e, de túlélte, s bár kapott egy kis barnaságot néhol, azért most már szépen elkezdett virágozni, rózsaszínben. Tegnap egyhuzamban négy és fél órát voltam a kertben, nem is tudom, úgy megy az idő, miközben teljesen meg is áll ott az idő. Már megint sok víz lefoly mindenféle folyókon. A múltkoriba nem írtam bele még, de két hete (és egy napja), hazafelé tartottam Londonból, az M40-es autópályán, ami egyébként arról híres, hogy ott mindenki száguld. Már a hármas lehajtónál jártam, a miénk a hatos, szóval szinte itthon már, amikor egyszer csak megállt a kocsi. Se kép, se hang, a motorháztető pedig füstölt. A középső sávban voltam. Nem jött rám pánikroham, de azért kicsit betojtam, hogy jajjnekem, most mi lesz. Kitettem az elakadást, s hálisten, nem száguldott senki belém hátulról. Egy perc telt el talán vagy kettő, amikor egy pasi beállt elém, kiszállt a kocsijából és mondta, hogy lehúz az autópályáról. Én is kiszálltam, egy életem, egy halálom, ha ő kiszáll, s miattam kockáztatja az életét, akkor én is. Végül feltett a kocsira ilyen húzómicsodát, nem kötelet, hanem egy rudat. Elindultunk, kiszakadt. Megpróbálta újra, s akkor lehúzott a abba a sávba, amit mi hard shoulder-nek hívunk, nem tudom mi a neve, de ott ugye a balesetesek állnak meg. Örök hálám annak az embernek. Akkor felhívtam a számot, ami a biztosításunkon van, ott felvette valami gép, majd közölte, hogy online jelentsem ezt be, bejelentettem, aztán akkor felhívott egy nagyon kedves nő, utána egy másik nagyon kedves nő, szóval flottul ment minden, másfél óra múlva jött az autómentő, aki elvitt a szerelőnköz, aki forgatta a szemeit, hogy megmondta ő már a múltkor is, hogy ilyen autót ne vegyünk. Az ember nagyon megijedt, majd csak azt mondogatta, hogy milyen bátor vagyok. Majd este nekiállt másik autót keresni. Amúgy is szerettük volna ezt lecserélni, mert nagyon sok benne a kilóméter, négy éves volt csak, igaz, s a motorhiba, az előzőnél is pont ez volt, na így summasummárum, rövidítek, ez történt pénteken, s a következő szerdán már hoztuk is haza a kocsit, amit először néztünk meg és próbáltunk ki, majd elhozatalkor, hát mondom ha már ott van egy lidl szinte mellette, akkor én kidobom az embert, majd elintézem a bevásárlást, két legyet egy csapásra, ha már városba kényszerültünk menni. Csütörtökön elmentem vele tankolni, majd péntek reggel húztam a reptérre felvenni a Németországból jövő barátnőt, akinek már előtte mondtam, hogy német kocsival jövök majd érte, s mondta, hogy jó is, mert a német autóipar most úgyis nagy bajban van, támogassuk csak, haha. Míg ő itt volt, sokfelé jártunk, így úgyahogy bejárattam az autót. Nagy izgalom volt az egész, s meg a hála, mindenért, hogy minden ok és tudtunk venni egy másik autót. A régi még a szerelőnél, éppen motort keresnek bele.

hat, tizenhat fok. Vagy tizenhét. Szélvédett helyen, főleg. Az a jó a vállalkozó életben, hogy beoszthatom az időmet, na nem a nyári kertes időszakban, hanem ilyenkor még. Mivel jó idő van ma, a kerttel kezdtem, de erről majd amúgy is írok, inkább mégis az agykontrollt mondom. S kezdtem el ezt írni két hete már, aztán most majd befejezem, a tanfolyamnak is vége. Mondjuk azt, hogy sok újat nem tanultam, miközben mégis, de minden ugyanoda lyukad ki, hogy az embernek kell idő, amikor nem jár az esze semmin vagy legalább is csak egy dolgon, amikor csak ül, amikor nincs semmi más, s nem kell azt se elmondani senkinek, hogy mennyire fontos a pozitív hozzáállás, a kimondott szó ereje, s annak gondolata, "csak azt a tételt ki ne húzzam", s ki is húztam, mert csak azon járt a fejem, ahelyett, hogy azon járt volna, amit ki akartam húzni, na ilyenek. Nekem inkább arról az oldalról volt érdekes, hogy hogyan tudnék másoknak segíteni. Annyi negatív, elesett, magát elhagyó és magát sajnáló ember van körülöttem, hogy csoda. Magukról rondán beszélnek, másokról mégrondábban, áh, szóval, hogy mit lehetne tenni, őket támogatni, inspirálni, ilyesmi. Érdekes volt. Pont két olyan hétvégén volt, amikor mindkettőn hétágra sütött a nap, így mind a négy napon a kertben ebédeltünk, s amint szünet volt, már húztam is ki. A kert nekem az egyik legnagyobb relaxom, a másik az olvasás. Pakolom a házat ki, mert költözünk (bár nem azonnal, de majd írok erről, de a fejünkben már benne van, így meg fog történni, agykontroll, hihi), szóval nagyon megy a szelektálás, de a könyvek száma csak nől. Böjtre letettem a tévét. Na nem úgy kell elképzelni, hogy nálunk annyit megy a tévé, egy nap kb 10 percet, de már a bíbíszí hiradótól is a falnak megyünk, úgyhogy lassan már az a tíz perc sem lesz, bár a mi lokális hiradónkat néha meglessük, szóval a tévé pont nem, viszont van egy csatorna, aminek az online részén kiváló skandináv krimiket lehet megtekinteni, s hát nagyon elkapott az ékszíj, nem hiszem, hogy van olyan skandináv krimi, amit én még nem láttam. Ráadásul legalább kétszer. Vááá. Szóval a téli, sötét időszakban ezt kicsit túltoltam, s most ezt letettem. A vajat is. A kenyeret, a cukrot, s mindenféle bolti ún. feldolgozott élelmiszert, amiket hónapokkal korábban állítanak elő, s csak ül a csomagban, a boltban, pl. kekszek, csokik, mondjuk ezek nem is élelmiszerek, szóval méggázabb. Jön egy német barátnőm pár napra, s kérdi, ugye azóta sem eszel haribót? Hát nem. Az azóta két éve volt. Egyébként ilyet is be lehet ám programozni agykontrollban. Mindent be lehet. Mindent csak akarni kell.

hogy hol vegyem fel, már nem is tudom, valahogy nem volt kedvem idejönni, valahogy kiesett a látószögemből, de aztán sokszor fejben belekezdtem, aztán mégsem, megy az idő, mindjárt március, írjak már valamit. Ott hagytam abba, hogy Wales-be készültem, ami egy csoda volt, erdőben, igazi erdő, olyan, mint amilyenek Angliában nincsenek, de Wales-ben vannak. Meg otthon. Igazi erdő, Sötét, fenyves, mindenes. Az út egy csoda volt. Tényleg eltűnt a térerő, semmi nem volt, a háziaknak volt wifi, ott az embernek írtam, hogy itt vagyok, megvagyok, aztán az én kis kunyhómban már semmi nem volt, csak az erdő körben. Wales gyönyörű. Januárban sok réglátott (itteni) baráttal találkoztam, hozzánk jöttek, ebédre, egész napra, beszélgetős, sétálós, csendes januárt és februárt terveztem, mert tudom, hogy utána majd minden sűrű lesz. Január közepén hazamentem egy keresztelőre, csoda felkérés volt, kár, hogy már nem itt lakik a keresztfiam, hanem otthon, nagyon-nagyon jó volt az a pár nap, templomos, evangélikus, ami nekem mindig kimaradt, romkat lévén, nagyon szerettem, az embereket is, utána a sok beszélgetést, jó hangulatot, volt sok séta, könyvek, ó ezekről majd írok. Február elején elmentem Devon-ba két napra, délen, délebbre, a világvégén, Dartmoor, s egy virágos nővel töltöttem el két napot, egymást inspiráltuk, nagyon jót tett az egész, már volt hóvirág, meg mindenféle, sétáltunk, ettünk, fagyoskodtam sokat, az angolok nem igazán fűtenek, de nagyon emlékezetes két nap volt ez. Jártam Londonban, egy könyvkiadóval kávézni, felhívtam az embert gyorsan, hogy leparkoltam, sétálok a meetingre éppen, annyit mondott, hogy azonnal tegyem el a telefont. Ez itt most nagy ügy, hogy lopkodják a telefonokat. Eltettem a telefont, átsétáltam egy parkon, s ott is voltam, Hackney nem egy könnyű tömegközlekedéses része Londonnak, ezért mentem kocsival. Aztán mentem Skóciába öt napra, vittem egy Hong-Kongban élő amerikai pasit magammal, jó utitárs volt, Skócia mindig nyugis, ott mindenki kedves, ott nincs forgalom, csak lenne közelebb, tanítottam, workshopok voltak, minden csuda volt, aztán valami elkapott, úgyhogy hazaérve két napig nyomtam az ágyat, ja, meg hazaérve azzal várt az ember, hogy a múltkor Hackney kiruccanásom százhatvanöt fontba került, mert bementem egy behajtanitilos utcába, hú még akkor éreztem is, hogy ezt nem kellett volna, de addigra már rákanyarodtam, a gps javaslatára, de ha azonnal fizetek, akkor csak fele, így azonnal fizettem, fene egye meg, miután a könyvkiadós munkát amúgy is úgy néz ki, hogy nem fogom elvállalni, bosszantó. Na mindegy, február, annak is a vége, a kert tele hunyorral, hóvirággal, cseresznyeszilva virággal, sok madárral, s végre sok sok napsütéssel. A kertről majd írok külön, meg a könyvekről is, igazán minden ok itt, nyugis napok vannak, meditálok, vagyis tanulom, a hétvégén pedig agykontrolltanfolyamot kezdek, amit nagyon-nagyon várok.

listám van, bár még nyugis az éveleje. De már annyi a terv, s olyan jók is. Most szakadó esős napok, míg az ország északi felén csak a hó, evett a sárga irigység, de hamar olvad ott is, majd jól lefagy a héten, jajj, itt az időjárás mindig, mindig téma. Ha jó fagy jön (mínusz négy-öt, az már annak nevezhető, s többre, itt délen, nem sok esély van), akkor megyek egy kertbe a héten. Másfél órányira van, majd jó korán vágok neki, csendes autópályán. Jövő héten Wales-be megyek, ott előadok egy garden club-nak, na nem kert témában ám, hanem fotóban. Nagyon várom, s főleg azért, mert egy világvégi helyen fogok megszállni. Vagyis a garden club egyik tagja ez a nő, már olyan sokat hallottam róla kert témában, s ő ajánlotta fel, hogy ott alhatok, alig várom, 10 angol hold vagyis negyvenezer négyzetméter a kertjük, be vagyok sózva. Olyan helyen laknak, hogy az utolsó öt mérföldön már semmi nincs, csak ők, s utánuk már végképp semmi, senki, a világvége, majdhogynem. Erdőn vezet az út sokáig, s az utolsó 15 km-en már semmi térerőm nem lesz, azt mondja. Azt nem kérdeztem meg, hogy téligumi ajánlott-e, mert itt úgy sem tudják, hogy mi az.

napok. Ma különösen csendes, még szombat, iskola előtti utolsó, a madár se jár, hideg is van, riogatják a népet, hogy itt a világvége, mínusz négy is lehet. Csupa fehér minden a fagytól. Nagyon szép. Jön hó, de csak északra, mondtam is az embernek, hogy vágjunk neki. Maradunk itthon. Kel a kovász, s lesz valami almás is, mert a fagyasztót üríteni kell kicsit, tele van almával, mindenfélét csinálok, jógázok minden nap,  próbálok csak előre nézni. Egy éve temettük a mamát.

egy egész év a mama nélkül. Nehezen lehet ezt bírni, de az idő tényleg segít. Lassan. Minden nap van sírás valamin. De minden nappal közelebb. Örülök, hogy vége a huszonnégynek, bár csuda év volt ez nekem, szakmailag mindenképpen, de főleg fejben. Tényleg rövid az élet. Éljük, amíg tudjuk, mert utána már nincs. Vannak terveim az évre, nagyok is, kicsik is, mindenfélék. Meglátjuk majd, ahogy megyünk előre. Várom, hogy mit hoz.

adjon az Isten szebbet jobbat békességesebbet
vidámságból sokat búból kicsit kevesebbet
ne filózzon sepercig hogy mér’ ilyet vagy mér’ ne
olyat adjon amit saját magának is kérne
olyat ami mellé nem kell kitenni a karikát
olyat ami nem fogja megríkatni a Marikát
olyat ami még a nagyon ziziknek is bejön
olyat ami sima ciffes dörzsikével lejön
olyat amit éhgyomorra is be lehet venni
olyat amit nem muszáj a nyelved alá tenni
olyat ami világos és kertkapcsolatos
olyat ami bárhogy hívod éppoly illatos
olyat ami nem hajt meg és nem okoz demenciát
olyat ami kopásra is biztosít garanciát
olyat ami egészséges és hát végül is
lehet kérni szalonna meg hagyma nélkül is
olyat aminek a füle nem szakad le hazáig
olyat ami pont kitart az árvíztől az aszályig
olyat amin főzés helyett elég egyet rottyantani
amit még az Isten se fog az ölünkbe pottyantani
olyat ami hosszútűrő viszonylag és kegyes
olyat ami nem túl erős de legalább hegyes
olyat amit nem lehet egy mozdulattal cécézni
olyat ahol nem szokás a más bajára vécézni
olyat ami még jövőre is jó lesz ha lesz
olyat amit még az apám gyomra is bevesz
olyat amiről lerí hogy sok-sok édes titka van
olyat ami még a hosszú hétvégén is nyitva van
olyat amit Pesten is lehet de helyben is
olyat ami vízben is finom de tejben is
olyat amit nem nyirbálnak ész nélkül csak hajtogatnak
olyat amit páran pont az ünnepekre tartogatnak
ami csak a vágott füle miatt tűnik vadnak
amihez ha szerencsém van még villát is adnak
olyat amit nem kell zsebből simán lehet tébére
olyat amivel ki lehet kerülni a vébére
olyat amihez kilónként plusz még egy-egy mega jár
olyat amit még a suttyó gyerekem is bekajál
olyat amivel megéri még egy percet vacakolni
amit ilyen kis helyre is jól be lehet szuszakolni
olyat amiből pont kijön tízmillió szelet
olyat ami félóránként bemondja hogy szeret
olyat amit úgy egyébként búcsúzóul szokás
olyat minek párja nincs de hogyha van az szopás
amivel egy mosókonyhát is fel lehet vidítani
olyat ahonnan tilos lesz akárkit is kitiltani
olyat amihez naná hogy van kapaszkodó
olyat ami szobatiszta és ragaszkodó
olyat amire nincs mentség de van magyarázat
olyat ami csapást is mér ha kell nem csak lázat
olyat amin sok jó fej egy életen át agyal
olyat amibe trollal van beírva hogy magyar
ami tiszta mint a szégyen
ami nincs még de majd légyen
olyat ami nem izgat
és nem éget
és nem ereszt
olyat ami sokkal simább ügy mint a mount everest
sőt maradt egy hülye ötlet még ide a végére is:
olyat amiért elmennék még a világ végére is

Erdős Virág

teásdoboz, hálisten már komposztáható és nem egyesével becsomagolt filterek, de még olyan is van, szedegetem ki egyesével, de hogyan ennyi? főleg olyan teák, amiket vendégek szeretnek, egyik koffeinmentes, a másik a mentát, a harmadik a gyümölcsöset, a negyedik a rooibost, na így szaporodnak mindig. volt olyan tea, valami karácsonyi, ami 2016-ban járt le. a bögrékről ne is beszéljünk. megint találtam hatot, a felső polc hátsó sarkába bújva, hogy ne is tudjak róluk. úgy időzitem majd elvinni őket a cseritibe, hogy valentinnapra pont jól jöjjön nekik. közben hallgatom a nigel slatert, megy egy mosás, mert az új terítőt, na mindegy, hagyjuk is, folytatom a pakolást.

vezetnék a napos órák számáról itt, hát elég gyenge volna az a napló. A kék ég, létezik-e még. Pont miután egy olyan könyvet olvastam, amiben a sarki északák voltak az egyik fő téma (nem krimi), most már tényleg jó lenne, ha kilépnénk a szürke dobozból. Az ember viszont nárciszokkal tért haza a fogorvostól, senki más nem volt a piacon, csak a virágárus, s gondolta, hogy örülnék nárcisznak, Cornwall-ban már ezerrel szedik őket, sőt, karácsony előtt Scilly-ről mindig lehet rendelni illatosnárciszt. Az is történt még, hogy kifestettem a fürdőt. Be se vallom, hogy már áprilisban megvettem a festéket. De végre eljött az ideje. Fehér volt eredetileg, de pici helyiség, így sötétebbre szerettem volna festeni, hogy kuckósabb legyen, s hát ez sikerült is. Következő lesz az étkező, ahol nagyon sokat vagyunk, ahol most is ülök, mert közben melegszik a sütő, hogy bedobjam a kovászoskenyeret, szóval ez a helyiség, ez alapból elég sötét helyiség, s bár fokozhatnám még a cosy-ságát, inkább itt maradok a fehérnél. Ez egyszerűbb lesz majd a fürdőnél, viszont itt sokat kell majd kipakolni. S ha végre kisüt a nap, mert ja, nem csak, hogy nem süt, hanem ilyen darálás van, mintha köd lenne, de nem a szép köd, szürkeség és apró, mint a dara, de nem esik, na mindegy, ha majd süt, akkor viszont végre a kertben leszek, jósokat. Talán holnap.

van. Sül a vacsora (egyben ebéd is), megcsináltam hozzá a salátát, ami végül köret lett, kelbimbót lereszeltem, szalonnát lepirítottam, rá a kel, bele pár szem gesztenye, majd találalás előtt adok hozzá egy kis gránátalmát. Az ember készíti a roast potato-t is, az is tipikus karácsonyi itt, picit megfőzött krumpli libazsírban megsütve, de nem libában fogja ő. Tegnap pisztráng volt, mellé édesköményt gyalultam vékonyra, narancsot pucoltam meg, mármint a szeleteket is teljesen, hogy csak a húsa, s ehhez egy hagyományos francia vinagraitte-et kevertem össze, ami belekevertem nagyonapróra vágott diót. Na ennyit az evésről. Nagyon nyugis karácsonyunk van, kint, bent. Rengeteget olvasok, kerültek újak a fa alá is. A fa minden nap reggel hattól csillog, ott ülünk most sokat, mindig sok gyertya ég a házban mindenfelé. Délelőtt templomba mentem. Pont úgy kell elképzelni nálunk egy misét, mint az angol filmekben, ahol pici templom van. Négy karácsonyi dalt is elénekeltünk, a csendeséj az nehéz nekem, de túléltem. Persze, hogy a templomról is mindig a mama jut eszembe. A szomszédékkal ültem egy padban, úgy szeretem őket, olyan, mintha a nagyszüleim volnának, miközben nagyon jó barátok is, akikkel az égvilágon mindent meg lehet beszélni. A faluban van egy nő, aki egy éve agyvérzést kapott, javult, aztán mégsem, hosszú, nem éri el senki most, nem válaszol semmire, nehéz eset, bezárkózik és makacs, milyen karácsonya lehet, s a lányának, aki pont a szomszédjában lakik, nehéz ez nagyon, aztán egy másik szomszédnál itt van a tesója budapestről, a két gyerekkel, aki négy nyelven folyékonyak, s olyan szinten okosak-intelligensek tízéves korukra, hogy nem biztos, hogy le mernék velük ülni beszélgetni, mondja pont ez a szomszéd, hogy itt lesznek nála egy nap majd az ünnepek alatt, mit csináljon velük, melyik oxfordi múzeumba menjenek majd el, náluk például tele a ház családdal, de vannak olyanok a faluban, akik elmentek külföldre, a másik házukba, vannak, akik itthon, nagy vendégség nélkül, sétálnak, úsznak a hideg Temzében, s itt van a szomszéd néni, aki kilencvenhét, ma azért eljött hozzá a lánya, csak tíz percre lakik ám, de csak heti egyszer fér bele neki, hogy meglátogassa, nem ítélkezek, ki tudja mivan, s tényleg, nem tudni, a falak mögött, a karácsonyfa csillogása mögött, mi lehet, az emberekben, a mosoly mögött, boldog karácsonyt, mondják, de fene tudja,  s pont ezért, azt kívánom Jézus születése napján, hogy mindenkibe szoruljon egy kis együttérzés. Soha nem tudhatjuk, hogy ki éppen milyen batyut visel, de azt, hogy visel, abban biztosak lehetünk. Mindenki. Karácsonykor is.

és egy éjszaka után elmúlt a vihar. Teljes szélcsend. Béke honol. Ilyenkor még több gyertya ég, főleg estefelé, de a legszebb fényt most a karácsonyfa adja. Reggel elmentem a legbékésebb barátnőmhöz, ahol mindig feltöltődök, de vártak ott rossz hírek is, amikből még lehet jó, remélem, legyen ez a karácsonyi csoda most. Teáztunk, sütiztünk, sírtunk, nevettünk a fájuk mellett. Hazafelé megálltam egy kertészetben, két zsák föld kellett csak, majdnem mondtam, hogy nem ajándékba lesz ám, de inkább nem, mást nem is vettem, most várom a beharangozott, ilyen meleg még soha nem volt karácsonykor időt, hogy majd huszonhatodikán kimenjek, s aztán végre a maradék tulipán, nárcisz, meg még ki tudja, a helyére kerüljön. Van egy ovális edényem, mosóedény lehetett valamikor, tele mindenfélével, még nyárról, na ilyeneket kell cserélgetnem, beültetnem tavaszra. Megjött az email, hogy már lehet dáliát rendelni, de abban a hangulatban még egyáltalán nem vagyok. A fürdőt még mindig nem festettem ki, de majd  kétünnepközött. A mákos bejglinek már majdnem csak a végét látni.

szél van. Megint. Sok repülőt töröltek is, olyannagy. Mikor utazna olyan is, aki soha nem utazik. Mi maradunk. Bentről nézem a vihart, a melegből. Kel a kenyér. A könyvelőnek össze kell írnom a céges utazásaimat, hova mentem, mikor, mennyi mérföld, azzal játszottam délelőtt, a konyhatakarítás és mosás mellett, ja, és egy jó szeles kintjárás a kutyával. Szerencsére az ember összedobta reggel 7-kor a vacsorát, slow cookerben, úgyhogy a viharos délutánt csak úgy nézem, semmit nem csinálva, olvasok, kenyeret hajtogatom, tervezek, jövőre. Jajj hát nem is ezzel kedtem, a nap híre, hogy ahogy megyek a kutyával, a szomszédfalu templomkertjében mit látok? Hóvirágot. Mindig ott az elsők, a templomkert napos, védett sarkában. Majd holnap visszamegyek egyedül, s közelről is megnézem őket.

Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók között titokzatos megállók.
A mély, sötét vízekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megmeredtek és örökre
szépek.

Kosztolányi Dezső

végre a nap, hívott kifelé. Nincs éppen meleg, viszont van egy új kedvenc pulcsim, az ember egy régi gyapjúpulcsija, lyukas is a vállánál, de hú, mint egy kis kályha. Én kabátban nem tudok dolgozni, útban lenne, juteszembe, a mama sem szokott, de rajta mindig volt mellény. Meg kendő, ha nagyonhideg volt télen, de nem volt kendős asszony egyébként. Szóval azt felvettem, s mentem letisztogatni a lépcsőt, ami visz fel a kertbe, három lépcsőfok ám, tele cserepekkel és lehullott cseresznye és bükklevelekkel. A bükköt ne is kérdezze senki, a szomszédnak van egy, pont három kert találkozásánál a sarokban, mondták neki, hogy annak mennie kell, de hát még mindig ott van, sokszor bejön a hálószobánkba is, na mindegy. Szóval levélösszeszedés, mentakihúzkodás (oda valaki mentát ültetett egyszer, remélem, hogy sokat csuklik), alatta már jönnek a hunyorok, s azok leveleit levágom, hadd jöjjön a virág, négy cserepet találtam hóvirággal, tele, már látszik a fehérjük, tudom, hogy tavaly csak bedobtam őket egy árnyékos sarokba, egész nyáron elfelejtettem, s láss csodát. Szóval főleg takarítás, visszavágás, söprés. Az évelőkhöz a kert többi részén még nem nyúlok, de ezt a részt rögtön látom a konyhából, s mindjárt, amikor elkezdtem a bejglit, de jó lesz kinézni.

a háundemmben le volt árazva, a covid alatt vettem egyet, de elhasználódott nagyon (a mosástól fura foltok jöttek és hát pár gyertya, ami már kivehetetlen), na mindegy, le volt árazva, kellett vennem, azért is, mert ezt majd jó levonatom az adómból, mert ez kell a munkához, s kint fújja a szél, mondtam-e már, hogy mennyire szeretek az udvarra teregetni? Mamával néha tök fagyosan hoztuk be a ruhákat, öregapád gatyája, úgy megfagyott, hogy úgy nézett ki, mintha gipsz volna, bevittük, a kályha fölé tettük, aztán mi is ott üldögéltünk, néha csak az óramutatók hangját lehetett hallani, csend volt kint, bent. Jajj, ha lenne egy varázspálcám.