van, munkaszüneti, próbálok munkamentesen tényleg, de halomban a megválaszolatlan email, most már mindegy, szerdáig kibírják, mert ma tényleg rájuk se nézek, holnap Londonban dolgozok, szerdán akkor. Szerdára, talán, reméljük, megtörik az átok és jön eső. Csupa barna minden. A farmer már nem tudja hova vigye a teheneket, a télre félretettel etetik az állatokat. Ilyenkor még csend van, ez a hét még szabadságos lesz, aztán véget ér a nyár, s ellepi a karácsony a boltokat. A hétvégén Hollandiába kellene mennem, de megvallom az őszintét, semmi kedvem hozzá. Mindjárt morzsát sütök, szilvamentés, rengeteg a szilva, meg az alma, úgy kaptuk, muszáj, szőlő, jajj, azt nem úgy kaptuk, az úgy vettem, pénteken találkoztam egy ételfotóssal, télen olvastam a könyvét és oda meg vissza voltam, hogy mennyire összeszedett, semmi flanc, akkor írtam is neki, nem ismertem őt korábban, de ő kiderült, hogy ismert engem, summasummárum, hónapokkal ezelőtt erre a péntekre terveztük a találkozót, csak akkor még nem tudtam, hogy mennyit kell vezetnem azon a héten, de végül is aztán nagyon jó lett, mert bár sokat mentünk Oxfordban, meg boltoztunk, Objects of Use, mindkettőnk kedvence, bizniszre vásárolok ott, s mondom a könyvelőnek, hogy fotóskellék, ami igaz is, mert az egyik ott vett lent már be is fogtam kelléknek, ez a másik, hogy végre van ihlet, ma még jön a forróság, de alapból már hűvösek a reggelek, hálisten, s már a láthatáron az eső, szóval Oxford, s onnét kimentünk egy kert-étterembe, egy hatalmas, öreg vadalmafa alatt ültünk, háromfogás, napsütés, árnyék, s na ott, ja, a szőlő, ott vettem a szőlőt, hát annak olyan ize volt, mondtam az embernek, azta, ezt a mama úgy megenné, erre azt mondja, hogy hát képzeljem el, hogy együtt eszem vele, komolyan, olyanokat tud néha mondani, meg csinálni! sütöttem túróstáskát, levelestésztából, a fagyasztóban volt túró, az ember nem is szereti, megsütöttem, kitettem hűlni, az egyik igenszépen nézett ki, na mondom erről akkor csinálok egy képet, hát jött az ember, hogy akkor ő megkóstolja, s melyiket vette ki? hát persze. ráadásul csak a felét ette meg. jót nevettünk ezen, s ez egy tipikus emberes dolog, könyvet lehetne róla írni. viszont a túróstáska, hú, most jut eszembe, ma még nem ettem egyet sem, irány.

hét a vége felé közeledik, már napok óta azt hiszem, hogy jön a hétvége, de még mindig nem, még holnap egész nap Oxford. Szerdán délután hazaértem, mosás, gyertyákgyújtása, nyugalom, béke, ötre állítottam ma reggel az ébresztőt, az még ment is, de hazafelé az autópályán már hulla voltam, ez az út, két óra egy kertbe, pár fotó a tulajdonosokról, majd haza, két óra, ez a két órás út hosszabb volt, mint a négy óra Skóciában, mindkettő autópálya, de fényévekre. Skócia nyugalmas, kedvesek az emberek, nem vezetnek úgy, mint az idióták, figyelmesek, na, aztán egyszer csak átértem Angliába. Mindegy. Hazafelé megaludtam egy barátnőmnél, a hat óra vezetés után nagyon jól esett egy séta az erdőben, utána szuperjó vacsora, majd reggel egy újabb kis túra, aztán irány haza, s mosás, gyertyákgyújtása, ilyesmi. Nem huppanok még le, mert amikor megállok, akkor leszek igazán fáradt, úgyhogy mindent csinálok, pl. rengeteg szilvát, almát, paradicsomot kaptunk, padlizsánt is, valamit kezdek velük. Kilenckor már sötét van, főleg, ha felhős is, hát nem mondom, jól esik. Ma a kertben, ahol jártam, minden szárazságtól szenved, viszont alma, körte, s birsalma, mindenfelé. 

ébredtem, bár már tegnap délkörül megérkeztem ide, nagy hőség, hatalmas napsütés, s én rettenetesen fáradt voltam. Az első (angliai) szállásom csudaszép volt és nagyon közel a kerthez, de még közelebb az autópályához. Vacsorázni már nem tudtam, mert későn végeztem a kertben, de az ember még otthon csinált nekem egy szendvicset, azt megettem. Meleg volt, de zaj is, az ablakot nyitva, viszont sok szellő nem jött be, kb ha három órát aludtam, s reggel vissza a kertbe, s az esti gyönyürű fények után jött egy felhős reggel, de mondták, hogy inkább annak örüljek, hogy nem esik, mert ott aztán sokat esik. A kert egyébként eléggé ismert, sok ember jár oda, ötkor elmentek az utolsók, s azután mentem csak vissza, sehol nem volt egy lélek, én zártam két kaput, s reggel én is nyitottam. Visszamentem az inn-be, ott ettem egy jó reggelit (főttojást szoktam reggelire enni vagy müzlit joghurttal), s aztán pakoltam és indultam, jó fáradtan. Summasummárum, dél után valamikor megérkeztem egy kis skót városba, ez már a skót felföld, s mivel jó volt az idő, rengeteg, rengeteg nép volt itt, jajj. Van itt egy híres pékség, bármikor ha erre megyünk fel észak felé, mindig zárva, na végre nyitva, de olyan tömeg, jujj, csak aludni vágytam, de a szobám a folyóra néz (ami persze gyönyörű), s a folyóparton volt mindenki, evett-ivott, élvezte ezt a nagyon ritka skót nyarat. Valahogy sikerült egyet aludnom, majd lementem későebéd-koravacsorára, egy pohár borral, a folyóparton, húdejó volt, mentem egy kört a kis faluban, az embernek vettem újságot, meg mindenféle skót dolgot, nem kínában előállítottakat, hanem itt helyben készült, s ehetőket, aztán este is lett, s tízkor bezártak a kültéri teraszok, úgyhogy kezdett csöndebb lenni, s éjjel már hűvösebb lett a szoba, csak a folyó hangját lehet hallani. Tudtam, hogy reggel, amikor felkelek, senki nem lesz az utcán, akkor majd élvezem a csendet. Reggel megvolt a meditálásom, olvastam egy jót, s most összekapom magam, eszek valamit, aztán irány észak. A hírespékség ma is nyitva lesz, de csak tízkor, nem értem, régen a pékek hogyan tudtak korán felkelni, s most miért nem lehet emberi időben kinyitni, de egyébként is mit izélek, kerülöm a pékárut, mint a tüzet, bár tegnap vettem egy ringlós péksütit, hát talán azért, talán azért maradnék tízig, de inkább nem, nagyon várom már, hogy következő kertben legyek, az a mindennek a legteteje. Nem a kert konkrétan, bár az is (de nem a legteteje, de nagyon ott van), hanem a lokáció, az egy álom.

ezt elfelejtettem kitenni aug 18-án, furi ez a blogponthu felület, de most akkor.

az útra, megmondom, három könyvet, 
Rick Rubin, The Creative Act: A Way of Being (húdejó könyv, lehet, hogy örök kedvenc lesz) 
Kabat Zinn, Wherever you go, there you are: Mindfulness meditation for every life (nagyonnagyon szeretem ezt a témát) 
S hogy legyen egy kicsit más is,
Jennie Godfrey, The List of Suspicious Things, elkezdtem audiobookban hallgatni a kocsiban, letehetetlen, Yorkshire, történelem, politika, s krimi, gyerekek, minden, szuperjó.
Valamint, minden nap tanulok valamit. Ezek a francos indukciós lapok, komolyan, idegesítő, mert a kiskávéfőzőm nem felel meg nekik, így most vettem egy kis indukcióslapot vagy mit, amit ráteszek a nemtűzhelyre, s arra rá a kis kávéfőzőmet, s máris szebb a világ. 

Felkeltem, s mondtam az embernek, hogy életem legrosszabb éjszakája volt, tök sok hülyeséget álmodtam, de minden abból indult, hogy nem találtam szállást szombatra, nem válogatok ám én annyira, de azért van egy határ. Azt álmodtam, hogy egy olyan helyen volt a szállásom, ami kb ilyen zártosztály volt és mindenkire egy fürdőszoba jutott. Aztán ma reggel elhatároztam, hogy lesz frankó szállásom, hát lett is, de rossz napra foglaltam és nincs foglalástörlés, veszítem a az egészet, na gyorsan hívtam a hotelt, de minden ok, áttettek egy másik napra és egy nagyobb szobába, ami a legfelsőszinten van, de nem liftes, gond-e az nekem, éljen, nem baj, úgyis kell a torna, jövökmegyek, meg ott az erdőben híres fánkot árulnak, az erdei túra elején (vagy végén?), amire szeretnék elmenni még aznap előtte, úgyhogy kell a lépcsőzés. A pénteki szállásom, még Angliában, az egy kis inn-ben lesz, nagyon klassz, közel a munka-helyhez, a tóvidéken, ezt se volt könnyű találni, ki akar szobát kiadni egy éjszakára, nyaralásszezon kellős közepén.

kilóméteres kis túra vár rám, s ez még csak a hét első fele vagyis utolsója ennek a hétnek, meg elsője a következőnek, s ott még nincs vége a hétnek, mert. Pénteken megyek északra, csudakertbe, 420km. Ha szerencsém van, öt óra alatt odaérek, szusszanok és már kapom is fel a fénykézőt. Szállást még nem találtam, mert ugye nyár van, de van mindenkötélszakadós hotel, szerintem az lesz, csak akkor olyan macera a kajálás megoldása, főleg a reggeli, mert ugye ötkor már a kertben leszek szombaton, utána reggelit, na de majd találok, mindegy is, szombaton a reggeli fotózás után elindulok Skóciába. Ettől a kerttől a skót határ csak egy óra, annyi se, de ahova megyek Skóciában, az öt óra a kerttől, 460km. Szombat estére keresek szállást még Skóciában, valami jó kis helyen remélem, erre nem fogom sajnálni a kőccséget (amivel nem bőkezű a kiadó, aki küld), aztán vasárnap délre ígérkeztem a szuperszuper kastélyba, ahol leszek három éjszakát, teljes luxusban, önellátó kis bothy-ban (ez amolyan skót cottage-féle). Nagyonnagyon várom azt, mert bár munka, de az a béke és a nyugalom, gyönyörű kert, s roppant kedves emberek. Vasárnaphétfőkedd. Onnét szerda reggel elindulok vissza és lenyomok öt órát, majd Angliában megállok egy barátnőmnél egy éjszakára, szülinapozásra, magunkat halálra röhögésre, majd másnap, az már jövő szerda, irány haza, az négy óra út, ha nincs forgalom. Eddig tart az 1800, ha nem lesz kerülő, satöbbi. Majd a következő napon délre irány, az nincs messze, csak 150km, s elég sok része autópálya, meg hát egy másik csodakert. Ott csak kb három fotót kell készítenem, s húzok haza azonnal. Majd pénteken, egy várvavárt találkozó, ebéd egy ételfotós lánnyal, akivel eddig még csak interneten csevegtünk, de már nagyon várjuk a személyes találkozást, hónapokkal ezelőtt egyeztettük le a találkozót, lemondani nem fogom, mert nem leszek fáradt, nem leszek fáradt, nem leszek fáradt, egy szuper kis oxford melletti helyen találkozunk, felveszem őt az oxfordi állomáson, majd megyünk, az már semmi távolság, egy óra a kocsiban, na az már semmi. Szóval túllépem a kétezret egy hét alatt. Hogyan készülök erre, hát főleg fejben, jó podcastokkal, megállok majd szép kis helyeken, s csodálom a tájat.

július végén egyszer csak elhallgat, de aztán megjelenik a vörösbegy. Nem mintha eddig őket nem hallottuk volna, de most a feketerigó senki hangját nem nyomja el, s a vörösbeggyel kicsit jön az év második fele, az ősz közeledte, s a tél közeledte majd. Reggel korán megyek ki, öntözök, kicsit, amit tudok, fájdalom nézni, ahogy a hunyorok halnak meg, vagy legalább is teljesen úgy néz ki a zöldjük, de talán még élnek a föld alatt, meg az őszirózsa, pont az őszirózsa, amit irtani sem lehetne ebben a kertben, s van pár csudám, mint pl az eurybia divaricata, el is kezdett virágozni, viszont a dáliák csodaszépek, élvezik a napot, s jó földben vannak, nincs gond velük, vágom őket folyamatosan, be a házba, csak úgy jönnek a virágok. Tegnap kétszer mentem be Londonba, összesen 260km, pedig tök közel van, egy óra alatt ott lettem volna, de baleset, forgalom, másfél óra befelé, ötvenöt perc hazafelé, de jó hangoskönyvvel bírható volt, a kert is, mondták, hogy maradjak bent a reggeli és az esti között, de inkább hazajövök, közel van, mondom. Negyedik hőséghullám jött el, az egyiknél pont ebben a kertben töltöttem el egy egész napot, álldogáltam a légkondicionált konyhában, ez egy étterem, galéria ésatöbbi kertje, de olyan napon megyünk (a kerttervezőékkel), amikor nincsenek nyitva, szóval lehetett a légkondicionált konyhában álldogálni, mert kibírhatatlan volt a meleg. Most jobban bírható, mert a páratartalom nem magas, s este lehül annyira, hogy lehet aludni. Csak eső, csak eső. Semmi. Slaggal öntözni nem szabad. Uraságéknál voltam fotózni a múlt héten, nagyház, csuda konyhakert, na ott ment ám a slag. Vannak dolgok, amit egyeseknek szabad, másoknak nem. Ugyebár.

már itthon, a hőségben. a hétvégén próbáltam a képernyőidőt minimálisra csökkenteni, főleg azt a repülő oldalat néztem, amin unokatesóm dél-afrikából hazatérő gépét mutatta, csuda, hogy milyen nagy a világ, s milyen gyönyörű, többször megnéztem már az elefántos, zsiráfos, de főleg az oroszlános videókat, amiket küldött, kedvem lett elmenni. Szóval volt sok olvasás, alvás, mosás, mert minden két perc alatt szárad itt is, most van besötítés és ventillátor mellett dolgozás, aminek a hangja zavar, de a kutyának jól esik, akkor menjen. az ember a tengerparton dolgozik ma, ez így még jól is hangzik, de egyébként egy tengerparti nem szép városban, egy kis irodában, ahova két óra tömött autópálya az út, viszont itt ezerrel mennek a szabadságok, itt az augusztus az, aztán amint vége, megjelenik a karácsony, nem várom, viszont a kert tele ősszel, a galagonya csupapiros, nagyon, csodaszép, na de hát most? nem jó világ van, nincs rendjén.

fúj a szél, keresztben hordja az esőt. Percenként más az időjárás, főleg tegnap, vihar jött ide, főleg északra (ahol most vagyok), de legfőleg Skóciába. Hetedmagammal vagyok, nagyon kedves népek, nagyon normális népek, de ó jajj mennyire vágyok néha arra, hogy csak magamban üljek, két percre csak, tegnap bevonultam egy pohár borral egy hátsó kis helyiségbe, csak pár percre, csak nézni, ahogy fúl a szél és hordja az esőt mindenfelé. Éjjel hatalmasabb szél volt, nem tudtam ablakot nyitni, mert akkor rázta az ajtómat rettenetesen, a lakótársam a másik szobában meg azt hitte, hogy betörő jött. Aztán reggel elkezdett kisütni a nap is, elállt az eső, ki is ültem gyorsan, gyapjúpléddel, figyelni a felhőket, a szembe dombokon a házakat, mint egy kis legóvilág, a tipikus helyi kőfalakkal körülvett földeket, s egyszer csak hozták a felhők újra az esőt, de addigra elkészült a kávém. Most bentről írok, egy hatalmas üvegfal mellől, csak a kandallóból hallatszik be, csuda hangulatos, pulcsiban lehet lenni, húdejól esik, meg gyapjúzokniban, amit az ember hozott Írországból. Ja, ég gyertya is ám. Szóval ilyen munka is van, négy napon keresztül. Feltöltöm az elemeket az északi fénnyel, széllel.

éljen! Hatalmas esővel búcsúzott július, nagyon örültünk, bőrig áztunk egy fotózásra menet, négyemberes munka volt, de mondtuk, hogy inkább ázzunk, mert nagyon vártuk ezt az esőt. Aztán egy levegőtlen helyiségben töltöttünk egy napot, hortenziákkal, még tart a náthám, de hátha senki nem kapott el semmit. Az egy órás út két órát tartott, mikor már azt hiszem, hogy úgyis nyáriszünet van, kisebb a forgalom, áh, na mindegy. Nézegettem a repülőket, pont el tudtam olvasni, hogy mi micsoda, hova megy, s gondoltam jujj, nemsokára megint ott leszek, vissza Amerikába. De ma délután még egy csuda kis kertben leszek, nagyon szeretem, sehol egy lélek, magamra hagynak, ilyenkor olyan jó izgalom van mindig bennem, főleg, mert a zőccségeskert részen lesz a fókusz, ami a legkedvencebbem mindig. Nyolckor kiteregettem, a hűvösben. Nagyon hűvös a mai reggel, nagyon jól esik, aztán jön vissza a nyár, mit bánom én, már haladunk az őszbe lassan.

szóltak be nekem. Az emberrel mindent mindig megbeszélek, s erről is kikértem a véleményét, gondoltam hátha valamit elveszetettem a sorok között, a nyelvtudásom mégsem ezerszázalékos, bár ezeket a sorokat egy alapfokú vizsgás is simán vágná, de hát na, mégis, mert a bunkóság viszont rendesen átjött. Mondta is az ember, hogy hoppá. Mondtam neki, hogy pont ezt gondoltam én is, de szerintem a nőnek rossz napja van és azért szólt be, egy brutálhatalmas projekten dolgozunk együtt, s még csak az elején járunk, s bár már régóta ismerem és dolgoztunk együtt sokat, tök egyenes, meg lehet rá számítani, meg van véleménye, de így még nem szólt hozzám soha, szóval summasummárum, arra jutottam, hogy szar napja van. Az ember elkezd meditálni, elkezd bölcsülni öregedni, s egy idő után már nem kattog azon, hogy de miért mondta ezt nekem most és miért így mondta, mit csináltam én? Nem kombinálok én ezeken, rövid erre az élet. Erről meg jut eszembe, egy beszélgetés, amit nemrég hallgattam, egy nagyon ismert színész, hogy mi volt a legnagyobb tanács, amit életében kapott, s az volt "ne késs", mégpedig az történt, hogy forgatásra ment (ez a színész), s tizenöt percet késett. Ahogy odaért, a rendező azt mondta neki: most pedig kezdj el gondolkozni azon, hogy hogyan adod vissza nekem ezt az elveszetett tizenöt percet az életemből.

pontosan mit csináltam a házban már, valamit pakolásztam-e, este volt, egy ismerős elment a ház előtt bringával, s biztosan látott, én láttam őt, mindegy, egyszer csak a mama kiszól a szobájából, hogy "lányom, ettetek?" Én meg lesek, hogy de hát mama, te már meghaltál, te ilyenen ne aggódj már, hogy ettünk-e. Azt hiszem, hogy ezt mondtam is neki, bementem a szobájába, feküdt az ágyában, nem halottan, hanem úgy rendesen, mikor élt, s mondtam neki, hogy most már többet ne aggódjon miattunk. Mindig ez volt a fő kérdése, a kaja, ha este jöttünk haza valahonnét, hogy együnk, ez meg az van, itt meg ott megtaláljuk. Az evés téma lehet, hogy pont a Gáza miatt jött elő a fejemben, álmomban, nagyon sok ez nekem.

jól, hogy már felbírok kelni az ágyból, hogy ki tudok menni a kertbe, hogy tudok ülni, s kicsit dolgozni. Villámgyorsan jött valami, bár lehet, már lappangott egy ideje, csak azt hittem a fáradtság, nem tudom, de talán már jobb, jól esik felvenni egy hosszúujjút, kimenni úgy a kertbe kicsit, ahol semmit nem csinálhatok, mondja az ember, de nézni az eget, hátha esik, a felhők ígérgetik, de csak húzzák a mézesmadzagot, semmi nem történik, nagyon várjuk az esőt mindig, nekem teljesen meg gyógyító hatású a szürke, esős nap. Ami nehéz nekem, az a fekvés, a semmittevés, már annyira szerettem volna valamit csinálni, tegnap leültem kicsit a gép elé, piszmogtam ezt azt, s mikor előszedtem egy kert képeit, ahova egész éven át járok, hát mit látok, vagyis mit nem, a májusi képeknek hűlt helye. Nem kaptam idegrohamot, maradtam a nyugodtság szintjén, s gondoltam, hogy előszedem őket akkor a felhős programmal, ami folyamatosan menti a gépem és a különböző külső meghajtóim tartalmát, nézem, ott sem voltak meg a szokásos helyen, de kutattam tovább, más, nem szokásos helyen viszont megtaláltam őket, könyvbe mennek, s a kiadó látta is már őket, gáz, az lett volna. Muszáj volt lemondanom munkákat, erőre kell kapnom, irány Yorkshire vasárnap, öt nap ott, ami munka, de nyaralásnak hívjuk a munka-társammal, a semmiközepén, birkákkal. Na, de addig még van idő, most tényleg nem rohanok előre, főzök egy kávét.

esett kimozdulni. az ing jó lett, még jó, hogy felbróbáltam, eggyel kisebb kellett, a szoknya nem volt meg, így megrendeltem ott, nem vagyok nagy ruhavásárló, még egy harisnyát is vettem, aztán elég is, így is rosszul érzem magam, ennyi pénzt kiadni, de a vinted-en meg eladtam pár dolgot, balansz. Nem azt akarom mondani, hogy nem tudnék például megvenni egy rendes ruházatot, de valahogy nekem a ruhára költött pénz nem esik jól, a növények az már más kategória, viszont most már ott is dobtam egy hátast, mikor a nárciszrendelést kezdtem el összerakni, duplájára, ha nem triplájára mentek fel az árak, nem tudom, hogy inkább csempésszek-e be hollandiából majd, ahova szeptemberben megyek, vagy mi, na mindegy, valami lesz, nárcisz is lesz, vannak nagyobb gondok a világban. Személyesen az, hogy tegnap valamit összeszedtem, vagy az ember hozta Írországból haza, egy neocitrán mindenen segít, meg egy kis takarítás, nem viszem túlzásba, de por hátán por, vááá. Meg további szelektálás. Körülbelül 100 magazint szedtem össze, leadtam párat az feltöltősboltban, de ott sem kell sok, ők ingyen adják oda bárkinek, viszont akkor a többi megy a rekultívba, majd bedarálják, tele képeimmel, minek tegyem el őket, eltettem párat, de azok is útban vannak máris, ki fogja őket megnézni egyáltalán, milyen sokat változik a világ rövid idő alatt. Nem is a tárgyak, mondom én, viszont a mama szűrőjét minden nap használom, cseresznyemosásra, legutóbb. Cseresnye. Ahogy ő szokta mondani.

tilalom van, két napja. Így aztán minden csepp eső tényleg aranyat ér, már nagyon jó lett volna egy kis öntözés a dáliáknak, nézegettem este, vacsora utáni programnak a kertben matattam. Aztán éjjel esett. Jó eső volt, s jön rá egy kis jóidő, nagyon jó, de már nem a hőség. A mai napot hajvágással kezdem majd, aztán kiállításmegnyitóra megyek este, de közben felpróbálok egy szoknyát és egy blúzt, amiket nézegetek, de nincs kedvem online megrendelni, s itthon kitalálni, hogy nemjó, s küldeni vissza, áh, most pont ilyen bolt közelében leszek, holnap ebéd egy fotóskollégával, a hétvégén vendégeink lesznek, az ember coq au vin-t főz, s van bátorsága franciának franciát főzni, s utána hétvégén hatodmagammal Yorkshire-ba megyek majd egy hétre, a semmiközepén, igaz, hogy a munka kategóriába esik, de én nyaralásnak hívom. Yorkshire-ban volt először öntözési tilalom, a víztározók mindenhol a siralom szintjén állnak.

órát voltam a kertben, hattól hétig, elmúlt már hét, hogy feltettem a kotyogóst, szeretem ezeket a csendes reggeleket, hűvös volt kimondottan, tizenháromfok körül, jól esett, a sweet pea-t szedtem ki, többet nem vacakolok vele, idén nagyon nehéz éve volt, a hőség, a szárazság, ez a mostani eső viszont jót tett minden másnak, újra él a kert. Jó sokat kaptunk, szombaton majdnem egész nap esett és sok jött tegnap is, a workshop napon, azon gondolkozok most, hogy három masszázs vagy akár négy is, kijött volna az árából, viszont legalább tényleg nem csináltam semmit egész nap. Egy barátnőm, mikor néha panaszkodok neki workshop-ot tartókról, mindig mondja, hogy nem mindenki ért ám a tanításhoz, amit persze értek én, viszont akkor ne is tanítson vagy próbáljon meg átadni tudást összeszedetlenül. Na mindegy, nem volt agysebészet maga a téma, jó kis nap volt, finom ebéd, az eső is esett, s utána még a réglátott barátnőmmel is teáztunk egyet, na. Jajj, de ez a mai reggel olyan szép, hűvös, napos, nem is mondom mire hasonlít, de mindegy, majd lesznek olyan reggelek is, most nyár van, zöld lett a fű a kertben, s villámgyorsan kimentettem egy klematiszt egy nagyonrossz helyről, szenvedett ott, de most majd életre fog kapni, remélem. Még van másfél nap szólóban, nagyon gyorsan eltelt, lehet megkérdezem az embert, hogy nincs-e kedve az íreknél maradni, viszont a gyapjúzoknikat, amiket vett nekem, küldje már el postán. Ja, bocs, nem, mert az EU-ban van, ott nem maradhat, postázni szinte lehetetlen, áh, mindegy, akkor jöjjön inkább haza.

hat napig nem hagyom el a házat. Vagyis kisebb-nagyobb dolgokra, például megyek egy egésznapos workshop-ra, de nem tanítani, hanem résztvenni. Az embert holnap lerakom a reptéren és csuhajj.  Várom, hogy menjen, mert ő ritkán mozdul ki és kimozdulni jó, találkozik nagyonréginagyonjó barátokkal, ki tudja mikor látják újra egymást, új országba, új helyekre megy, szóval örülök neki. Meg örülök magamnak, mert most hivatalosan nem vállalok semmi utazással járó munkát, viszont rengeteg editálás van, kilenc hatalmas fotózás, rá se nézek a listára inkább. Lehűlt a levegő, s vele megjöttek a normális napok, amikor tudok gondolkozni, levegőt venni. Amikor tele vagyok kreatív ötletekkel, tervekkel, végre, már úgy hiányzott. Ma reggel elmentem egy pékségbe, nem új, csak nekem új, húsz-huszonöt perc kocsival, amit azért be kell tervezni, erdőkön át, szép út, de odaérve kicsit túlzásba vittem az izgatottságomat és három kenyeret vettem, így gyorsan írtam is a szomszédlánybarátnőnek, hogy kellene-e nekik egy, s lám kellett, ja, ilyenkor fagyasztom mindig, nem eszünk ám meg ennyi kenyeret egyszerre, bár húdejó lenne, szóval kenyerek, meg akkor már egy croissant, meg egy sausage roll az embernek, s onnét legurultam az erdőkből, patika-posta, vinted-es csomagküldés (könyv), minden megvolt negyed tízre, volt egy charity shop-os nagy táskám (ruhák), de azok még nem voltak nyitva, majd visszamegyek holnap. Esett eső tegnap este, de nagyon vártuk már, de jövő héttől kezdődik az öntözési tilalom, szárazság van az ország sok részén, hivatalosan, nem jó a helyzet. Az itthoni időben kertezek is majd, siralom, ami van, de nyílnak a dáliák. Aki nem hallott felőlem hetek, sőt hónapok óta, s olvassa ezeket a sorokat, tudjátok, hogy kik vagytok, reszkessetek, mert telefonálok az elkövetkező napokban.

Ne ragaszkodj semmihez,
ereszd el a hegyet, a rétet, az alkonyt, a rigókat, a tücsköket,
szakadj le a világról,
légy szabad,
mire menned kell.

Oravecz Imre

mondja az ember, naponta többször is, pedig nem gondoltam, hogy a nyávogós fajta vagyok, de ez az időjárás teljesen nyávogóssá tesz. Reggel korán nekilátok dolgozni, akkor még minimális hűvösebb levegő bejön a szobába, ahol dolgozok, de déltől itt is harminc fok van. Hát persze, hogy nyávogok, mert szeretem, ha vág az eszem, ha folyton tudok tenni valamit, meg hát halomban a munka, igaz, a mosás villámsebességgel szárad, na mindegy, nem nyávogok, mert ez a nyár. Gyönyörűek az reggelek és az esték, minden este valami kertben talál, meg a reggelek is, éjjel ha itthon vagyok, lent alszok, de az ember szerint nem jó ötlet, mert bárki bemászhat az ablakon, milyen őrült gondolat, azoknak át kell vágni magukat egy japán szellőrózsa rengetegen, s akkor nyugtatja magát, hogy talán a kutya akkor majd úgyis jelez, hát csoda, hogy nyávogok, amikor ilyeneket mond, mikor az ember elutazik egy hétre, s könyörgöm akkor ne legyen százfok, mert csillió tervem van arra az időszakra, s nem akarom a nyávogással tölteni. 

van tele a kert, amit imádok. Ha nyár, akkor majoranna, tele vele a kert, a falu, most ahogy jöttem haza a falukávézásról, a buszmegállónál is rengeteget láttam. Ezeket sem én tettem a kertbe, viszont csoportosítottam már, s kerültek be ide-oda, az édeskömény mellé, vagyis alá inkább, olyan hatalmas az, szóval reggel kimentem fél hatkor, hűvös volt még, a sok forró nap után jött lehűlés, de sajnos nem tart sokáig, de amíg itt van, kihasználom. Tegnap elcsíptem itt-ott egy kis időt takarításra, s az étkezőbe pont kellett valami, na oda szedtem majorannát. Nagyon-nagyon szeretem. Ez a nyár. Szalad el, ez is. Egy éve ilyenkor láttam utoljára a mama házát, álltam utoljára a kertben, s soha nem fogok oda elmenni, nem vagyok az a típus, hogy menjünk oda, nézzük meg, mi lett vele, nem ott látom a mamát, bár sokszor úgy bemennék, bablevesre, cseresznyét szedni, csak ülni a tűz mellett, s nézni, ahogy esik a hó, mosni a dobosmosógépben, csavarni ki kézzel a ruhákat, szedni össze télen az átfagyott ruhákat, húzni le a redőnyt az utcafelől, mert süt be nagyon a nap, bemenni a spájzba, gyere lányom, ideless, mennyi mindent eltettem, majd tílen ezek millen jók lesznek, a fagyasztó is teli van ám, megírett az a finom cseresnye, amit mind szerettek, gyere, szedjük le, mer mind a madarak eszik meg, hát ilyenek, borzasztóan hiányzik a mama, de borzasztóan szerencsés is vagyok, hogy ő volt nekem a mamám. Lesne neki ennek a nagy melegnek, bár igazából nem nagyon viselte meg, főleg a végefelé. Szóval itt a nyár, most egy icipicit lelassult talán, az őrült június után, itthon vagyok két napot egyhuzamban, majd hármat nem, egyhuzamban, de már becsúszik tanítás is, olyanjó, van időm másféle dolgokra, s nemsokára kerítek időt járni egyet a határban, szedni egy csokor mezzzzei virágot, mert arrafelé se jártam már ezeréve sem, de ilyenkor legszebbek a vadvirágok, legalább ők ne szaladjanak el olyan gyorsan, közben pedig olyan jó, hogy minden nap csordultig teli, mindenjóval teli.