Húszéveskori önmagunkkalha találkoznánk negyvenévesen:irigyelnénk, vagy megpofoznánk. Aki tegnap voltál:ma már nem te vagy,Aki holnap léssz:ma még nem te vagy. Csak az emlékezet csalása fűziegy életté a folyamatos halált. Mert meghal szünetlenaz én, meg az énre az én,a bennem sületlenebb…

Világosságból fakad a sötétség.Sötétségből fakad a világosság.WS

"Amit nekem adsz: mindenkinek adod", hirdeti a földi hatalom."Amit mindenkinek adsz: nekem adod", hirdeti az égi hatalom.Weöres Sándor

Ülök a napsütött falon s egy árnyékon gondolkodom. Bokám körül hűs áradat birtokba vette lábamat. Ahogy növekszik, ő az éj, mellemre és fejemre tér. Terjed hamar, nincs semmi más, csak ő, a teljes pusztulás. Egykedvű, nem bő, nem szoros, ősidő óta otthonos. Weöres Sándor

Ha nézem a világot a világ visszanéz azt mondom, összevisszaság ő feleli, teljes egész. Azt mondom, csupa valótlan a semmiség ragyog ő feleli, nézz meg jobban a valóság én vagyok. Azt mondom, merő idegenség sok átsuhanó tünemény ő feleli, nézz a tükörbe amit ott látsz, az vagyok én. Weöres Sándor

Gyomok között palota épül harmattól fényesen. Felhők között palota épül, nem látja földi szem. Weöres Sándor

Megül a csend a fán a lomb közén. Alig súrolja egy-két madár. Az árny, az éj beléje vágva áll. A lomb közén megül a csend a fán. Weöres Sándor

Őszi éjjel izzik a galagonya izzik a galagonya ruhája. Zúg a tüske, szél szalad ide-oda, reszket a galagonya magába. Hogyha a Hold rá fátylat ereszt: lánnyá válik, sírni kezd. Őszi éjjel izzik a galagonya izzik a galagonya ruhája. Weöres Sándor

Mi hárman-négyen kopár réten megyünk az éji hóesésben. Fehér függöny fekete égen, nem látszik csillag a vidéken. Fázunk s már alig vagyunk ébren, de lábaink bírják serényen. A gémberítő téli éjben, zsibbadt lépteink ütemében a jelenlétünk mintha régen elmúlott volna észrevétlen. Nem most sietnénk…

Most kéne ébredni aztán elaludni madárrá változni messzségbe szállni tág mezőn lépdelni völgyi kútból inni hegytetőre jutni sziklával görögni mélységbe lehullni egy városba térni ablakba repülni és megint ébredni Weöres Sándor

Gyerekkoromban réges-régen fenn ültem én is a szekéren. Gabonát vittünk a malomba, vagy burgonyát, répát, halomba. Mindig közelbe, mindig lassan, s ömlött az idő számolatlan. Mert oly lassacskán folyt az élet, a közelség is messzeség lett. Köröttünk utak sokasága ágazott szerte a…

Mikor sötét az éjszaka árnyak között nincs külön árnyad De világít a tél hava jól látlak és mennék utánad A reggelt várd s a délutánt és útba igazít a lábnyom Mindent árnyba és fénybe ránt a forgás az egész világon. Weöres Sándor

Folyton csak ébredek az álmaimból. Hol kezdődnek, nem ismerem. Folyton csak ébredek az utazásaimból. Ha elmúltak, mintha nem is lettek volna. Folyton csak ébredek az otthonaimból. Mások laknak bennük, nem ismerem. Folyton csak ébredek az életemből. Ha elmúlt, mintha nem is lett volna. Weöres Sándor

Világnagy hársfa álmodik, ballag a vízen át, röpül fölötte hét ladik, alatta hetven ág. Hetven ágából dől a fény, körös-körül tükör, megáll a semmi közepén, kinéz mindenkiből. Látja, hogy szeme nyitva van, így álmodik tovább, bezárja a határtalan, viszi a sok virág. Bertók László

Narancs szegély, hamvas-lila árnyék, minden este így játszik a tájék, bogot köt rá a tűnő Nap lángja, így bocsátja le az éj kútjába. A fakuló tágas űrt betöltve égi magány húzódik a földre, a mezőket éppen csak súrolja, van is, nincs is: ő a tiszta "volna". A homályba-bukó messzi cserjék: mind…

Nem tudtam a búról,most a bú megölel,halványsággal belehel.Jaj nekem, én fiam,égi virágszál,igen elváltoztál,messzire távoztál.Iszonyú vasszegektörik a csontodat,facsarják izmodat,jaj én fiam, én fiam,feketülõ vérrelcsombókos a hajad.Az éjjel álmombanegész kicsi voltál,fürdettelek tégedegy nagy…

Függőleges az este,alant kezdődik el,gödrökben és odúkban,hol nyirkos, hűs a hely.Mélységből emelkedvea völgyet önti el,lilára sötétíti,szikrát szór hegyre fel.A napfényt elsodorja,kis lángokat kever,végül fekete égencsillagok közt hever.Weöres Sándor

...Óriások közt telt az életem,a vállukig sem ért föl a kezem.És egy nap - tisztán emlékszem reá -nem fértem állva az asztal alá.Lejjebb ereszkedett a mennyezetés kezem-lábam megszélesedett.Ahogy én nõttem, úgy kisebbedett,de napjaimnak kedvesebbje lettfü, fa füst.Sorsom huszonnégy esztendõt…

Szikrázóaz égbolt,aranyfüst a lég,eltörpülláng-űrbena tarka vidék.Olvadtana tarlóhullámzik, remeg,domb fölöttutaznakizzó gyöngyszemek.Ragyogókékségensötét pihe-szál:óriásmagánybanegy pacsirta száll.Weöres Sándor

Mikor letekintek a hegyrõl,látom alattam a kedves várost.Kertedbõl a városon átElképzelem sietõ pihegésedetmért nem jössz felém?vonulni az erdei utak kaptatóin.Weöres Sándor