Megvan ám az oroszlánkirály is. Szét tudnám sokszor szaggatni, de hálisten hagyja is magát, nagyon bújós. Azért az utcán csak úgy rázza a hátsóját. A héten már egy nagy parkba járok vele reggelente (ami nem kietlen, mint általában a nyári reggeli sétáink voltak, csak a sötét miatt váltok kicsit…

  lehetőleg senki ne szóljon hozzám, mert ki vagyok purcanva, állva alszom az asztalon, kikészített a mai séta, és bár nem látszik, de egy kosz vagyok, a szagomról meg ne is beszéljünk, úgyhogy ezek a galádok majd biztosan ma is meg akarnak fürdetni, amit utálok, de utána meg mondjuk mindig…