Gyerekkoromban réges-régen
fenn ültem én is a szekéren.

Gabonát vittünk a malomba,
vagy burgonyát, répát, halomba.

Mindig közelbe, mindig lassan,
s ömlött az idő számolatlan.

Mert oly lassacskán folyt az élet,
a közelség is messzeség lett.

Köröttünk utak sokasága
ágazott szerte a világba.

Elálmodozva mindent láttam
a nem-látványos pusztaságban.

Hol az ég-kékre felhő omlott,
láttam sziklás tengerpartot.

Hol szél borzolt bozótba, sásba,
itt a nagyváros morajlása.

A kordét csikók röpítették,
ez volt a szédítő sebesség.

Mit ott átéltem, ahhoz mérten
most minden élmény törpe nékem.

Weöres Sándor