Hajnali csillag peremén 
várjuk a reggelt, te meg én: 
harmatozó fény a házunk, 
mélybe kalimpál a lábunk. 

Vacsoracsillag peremén 
lessük az estét, te meg én: 
elsuhanó fény a házunk, 
reszket a mélyben a lábunk. 

Földre bukó fény: te meg én. 
Éjbe hunyó fény: te meg én. 
Lobban a sóhaj-uszályunk: 
csönd ciripelget utánunk.

Kovács András Ferenc