az van ma, alig élek. Lisszabon csodaszép volt, mindent láttunk, mindent megjártunk, rettentő finomakat ettünk, lementünk az óceánhoz és élveztük a huszonnyolcfokos napsütést. Azóta itthon, jól lerobbantam, influenzaféle, fene tudja, nyomom az ágyat, közben dolgozok, s újra nyomom az ágyat, hangom alig. Nappíntek van, lement a negyvennap, így egy nagy adag mézzel kezdtem, ha már ilyen ramatyul vagyok, tudom, hogy cukor, de nem úgy nézek rá, mindegy, ez a nap ilyen. Kalácsot sütni vagy lesz erőm ma vagy nem, de akkor holnap. Tojást nem festek. Hatalmas vihar volt tegnap, rengeteg esővel, nagyon nagyon hideggel, jégeső is volt, ma is hasonló, de holnap talán lesz valamiféle jóidő, s akkor majd a kert, csak a kert, annyira tele csuda virágokkal, s nagyon zöld minden, van barkám, teszek rá kis fatojásokat. Már rég nem volt olyan húsvét, mint amit a mamánál nagyon szerettem, bement a gyerekkor szép emlékei dobozba az is, néha belenézek, de inkább nem, mert csak a sírás jön.