kerti asztalon volt egy csomó gyógyszer, de volt ott rengeteg kifejteni való borsó is. Kértem a tesómat, hogy hozza ki a konyhából a narancssárga tálat, amibe mindig fejteni szoktuk, s egyszer csak valahogy a mama is ott termett, de mondtam neki, hogy neked nem kell fejteni mama, te már meghaltál. Aztán felébredtem, aztán mondtam az embernek, hogy már megint a mamával álmodtam. Szinte minden éjjel. Nem szeretem a vasárnapot. De aztán csak eltelt, ráadásul elég jól is. Szél van még mindig, rettentő, dolgoznom kellett, s rájöttem, hogy az új photoshop mindenben a barátom, egyébként nagyon nagyon ritkán használom, főleg kiszedni dolgokat, de ahhoz sem értek, csak próbálom, hatvanadik próbálkozás és jó sok elcseszett óra után feladom és megkérem az embert, hogy kérje meg a főügyes munkatársát, hoyg csinálja meg nekem, ő meg megcsinálja fél percen belül. Na ennek most vége, mert már bármit tud az új photoshop, csak mondani kell neki, hogy ide tegyél egy házat, oda meg egy autót. De azt lefogadom, hogy nem tudja, hogy idetegye a mamát. Nem fogom kipróbálni. Most tapétákkal és függönyökkel bajlódtam, vagyis mondom, hogy nem bajlódtam. De néha ilyen munkám is van. Wales-re pakolok éppen, három óra út, mit hallgassak a reggeli autópályaforgalomban, éppen ezt találom ki. S így lassan véget is ér a vasárnap. Amit soha nem szeretek már.