lett a kenyér, a gulyás, a pogácsa, mennyi szénhidrát*, szörnyülködtem, semmi sincs, ja, de gulyás még van, majd az lesz a vacsorám, harmadik nap, egy évig ne is lássak gulyást újra. elkészült a koszorú is, de még kicsit igazítom, aztán rá egy harang, meg szalag, aztán amikor hideg jön, kiteszem az ajtóra. mielőtt indulok, s akkor mire visszaérek, ott vár. olyan jó volt a hó, sokáig nem maradt, aztán jött a nagyon meleg, tizenötfokkal, s hatalmas, hatalmas széllel. százhúszkilóméteressel. nem bolygatta meg a fejemet, de a hangja, a zaj, a viharzaj, az zavart. eljött a nyugis vasárnap, na akkor most befejezem az egyik könyvemet, gondoltam, az ember meg várta nagyon a skócia rögbit, hát abban a percben el is ment a villany. én nem bántam annyira, be is fejeztem hamar azt a könyvet, ő viszont nem örült, kiment evezni inkább (nem a viharban, hanem csak az evezőgépen), aztán bejött, aztán addigra már kezdett hűlni a ház is, bár meleg volt kint, hálisten, így nem fagyoskodtunk bent, de a szomszédnéniért kezdtünk aggódni, hogy mi lehet vele, figyeltük, hogy mikor jön hozzá az ápolója, meg is jött, gyorsan kiszaladt az ember, hogy hozzunk-e forróvizespalackot, mert mi gázon melegítünk, s mondta az ápoló, hogy inkább egy teát, ha csinálnánk, aztán hipphopp, vissza is jött a villany. persze az első dolog volt megnézni, hogy skócia nyert-e, s igen, hálisten.

*miközben folyton csokiról álmodok. meg lángosról. meg mákosbejgliről. viszont rámjött egy farmer, amit nyaralás előtt vettem, októberben, hogy majd viszem, dehogy vittem, fel feljött rám, de a derekamon, á, hagyjuk, a mérlegünk nem jó, így a farmeron mérek. egész szombaton abban voltam. hát ezért érdemes volt ám leállni a szénhidrátról. december egyig. csoki. lángos. mákosbejgli. lehet, hogy fel fogom találni a mákosbejglis-csokis lángost. nem csokiszósszal, hanem igazi, mondjuk lindt csokidarabokkal. már csak egy hét.