Mikor letekintek a hegyrõl,látom alattam a kedves várost.Kertedbõl a városon átElképzelem sietõ pihegésedetmért nem jössz felém?vonulni az erdei utak kaptatóin.Weöres Sándor

Megládd, megint futunk a berken át,feledve tél jegét,a záros kert-ajtón, s a kerten át,ha felszikkadt a rét.Most hűs estére hűsebb éjszakátborít fehér sötét,de majd megint futunk a berken át,s fogjuk köröskörül az almafát,feledve tél jegét,ha felszikkadt a rét.Weöres Sándor

Az ablak-résenrámnéz egy csillagfagyos élességemintha vallomástakarna szelniagyvelőmbőlvagy tán szivembőlhogy mi jót tettemmit vétettemmit mulasztottamés én hallgatokmert csillag-nyelvennem tudhatoks talán egy sugárfelel belőlemés iszap-vulkánés hamvadó tűzezt megértis az ablak-résbőla fényességa…

Kegyetlenebb a szél,erőszakosabb a zápor,november lánca zenéls az erdő úttalanábólnagy zűrzavar kikél.Hallottam egy mesét,de régen elfeledtem.Szél csapkod szerteszét,talán elmondja helyettem,mit április mesél.Weöres Sándor

Hogyha leng a hegy felettemlék ringató hajója;résekkel a fellegetnagy betűkkel telerójja.Az emlékező siet,bár van mondanivalója,még iszik egy korty tejet,hogy álma váljék valóra.Weöres Sándor

A napsugár szinte döröga kék levegőbe.Ijesztő magasságfeszül az erdőre.Valaha itt jártam,haza nem találtam,mozdulatlan sugarak köztörökre megálltam.Weöres Sándor

Az égből függ a táj,mint óriási parittya,a szűk látohatárkoronává szorítja.Dombok hullámaifelhőkre válaszolnak,patak csillámaia menny felé nyomulnak.S a fent és lent közöttcsóvái a szelekneksugárba öltözöttlevegőt libegtetnek.Weöres Sándor

telt hold lejt lengszél köd hab húr zsongüres a házágaskodótövis palánkszem tüzelhold leng lángfű húr csengfelhő lobogüres a házajtó ablakszáll fölfelékémény futköd forogtelt hold kerengüres a házWeöres Sándor

Hullt lomb illatávalesti szellő játszik.Fenyőág-ívekenegy csillag átlátszik.Föntebb a hegykúpokpárát eregetnek,földig ereszkedőködöt teregetnek....Erdő sürüjébenvaksötétben állunk,elindulunk lassan,tán utat találunk.Fázunk, a közelgőmennydörgésbe veszve -itt az ismert ösvény,nem megyünk már…

A szomorúságon átevezni minden érzékkel,mindannyi gondolattal:rangot jelent a végtelenbensajátmagunkat odahagynimindmesszebbről csodálkoznitávolodó önmagunkra.Weöres Sándor

Álmomban egy garast kértél s nem adtam.Felébredtem: sosem éltél, tudom.Már egy aranyat adnék, mit tagadjam,de túl-sebesen nyargalsz az uton.Weöres Sándor

Ha nap süt a rétre,A rét közepéreGyerünk, gyerekek, csapatostól.Hozzuk ki a labdát,Rakjunk güzü-csapdát,Csattogjon az ostor. És este a réten,A rét közepébenTündér-aranyakra találjunk.S ha eljön az éjjel,Az északi széllelOda járjon vissza az álmunk.Weöres Sándor

A zöld völgykatlan kék füsttől homályos,házak cikkcakkja hegyoldalra fut,részeg kovácsként csörömpöl a város,megvert asszonyként zokog a vasút.Weöres Sándor

A ház fölött megáll az este,akkor is, ha benn senki sincsen,csak múlt dolgok ülnek bilincsben,mozdulatlanúl falra festve. Weöres Sándor

London városbarátságos,olyan mint egy nagy falu,ahol kertesház-ablakoncsireg-csörög a zsalu.Gyallas bokrotszáraz csokrotatlanti szél zörgeti,párával teltroppant térségegy csöpp vizet ad neki.Weöres Sándor

Birsalma-illatú, gyöngyház-tekintetűs a hangja mint harang és messzi hegedűs mind több és tétován sűrűdő lépteikrefelbődül és lerogy az űr sok-szarvú ikre,átzudul a hideg, mindent elönt a kék!Elönt a kék vonzás és villámló ekéks égő tüskék fölött a Meztelen viharjaredőzve ráborúl a horpadó…

A feledésbensemmi se vész el,ne is birkózzunka feledéssel,mert mit nem őrizemlékezés,békésen óvjaa feledés.Weöres Sándor

Édes bogyót, csorgó húsu gyümölcsöt,sok tarka játékot, öröme szemnek-kéznek,tapasztaló összesimulást, mosolygó csókotholnapra is hagyjatok gyerekek! késõ este van.Tücsökdal szõttesén madárfütty-kacskaringók, és ti álmodtokillatos fûvel bélelt lepedõn, holdfényben villogó párnán.Majd sorra járom…

Mi hárman-négyen kopár réten megyünk az éji hóesésben. Fehér függöny fekete égen, nem látszik csillag a vidéken. Fázunk s már alig vagyunk ébren, de lábaink bírják serényen. A gémberítő téli éjben, zsibbadt lépteink ütemében a jelenlétünk mintha régen elmúlott volna észrevétlen. Nem most…