önkormányzattól jött levél, hagyatéki, s a mama címe az öregotthon, ahol meghalt, ez a legfájóbb. Atyaég, hogy a mama mit gürizett a házáért, s nem tudott ott meghalni, de nem is emlékezett már rá, rohadtélet, hogy neki az volt az élete, ott szeretett csak lenni, kuporgatott, új ablakokra, bepucútatni a házat, szigetelni, minden, minden, teljesen egyedül. A mamának nem sok mindenki segített a családban, de ennek az egyik oka az is volt, hogy nagyon nehezen fogadott el segítséget, nagyon erős (és makacs) és nagyon önálló volt. Az egyik volt pasim lefestette az ereszcsatornát, na ez csillió éve volt, talán húsz is. Egy másik épült neki egy hatalmas sufnit, rendbetette a tyúkudvar körül a kerítést, ismerkedőt épített a tyúkoknak, a mama hívta így, egy kis előtér a hidas elé. A mostani meg lefestette a kertítést és diót tört, jó sokat, a mama jött, mutatott neki egy üveg jó hideg sört, ez meg bólintott, kész, megértették egymást, lett sok dió. S aztán jön a hagyatéki, mindenféle papír, ami nem érdekel, a mama már nincs, ki nem szrja le, hogy volt neki ez vagy az, ha ő nincs, s a háza, kertje, majd valaki másé lesz, megy az élet tovább, telik most pár év, aztán telik sok, amikor már majd mi sem leszünk, semmi sem.