végre a nap, hívott kifelé. Nincs éppen meleg, viszont van egy új kedvenc pulcsim, az ember egy régi gyapjúpulcsija, lyukas is a vállánál, de hú, mint egy kis kályha. Én kabátban nem tudok dolgozni, útban lenne, juteszembe, a mama sem szokott, de rajta mindig volt mellény. Meg kendő, ha nagyonhideg volt télen, de nem volt kendős asszony egyébként. Szóval azt felvettem, s mentem letisztogatni a lépcsőt, ami visz fel a kertbe, három lépcsőfok ám, tele cserepekkel és lehullott cseresznye és bükklevelekkel. A bükköt ne is kérdezze senki, a szomszédnak van egy, pont három kert találkozásánál a sarokban, mondták neki, hogy annak mennie kell, de hát még mindig ott van, sokszor bejön a hálószobánkba is, na mindegy. Szóval levélösszeszedés, mentakihúzkodás (oda valaki mentát ültetett egyszer, remélem, hogy sokat csuklik), alatta már jönnek a hunyorok, s azok leveleit levágom, hadd jöjjön a virág, négy cserepet találtam hóvirággal, tele, már látszik a fehérjük, tudom, hogy tavaly csak bedobtam őket egy árnyékos sarokba, egész nyáron elfelejtettem, s láss csodát. Szóval főleg takarítás, visszavágás, söprés. Az évelőkhöz a kert többi részén még nem nyúlok, de ezt a részt rögtön látom a konyhából, s mindjárt, amikor elkezdtem a bejglit, de jó lesz kinézni.