zöld, zöld, minden csupa zöld, alig látszik már barna a kertben, minden csak úgy nől. A sok eső. Szinte minden napra jut, a napsütés ritka, de már pakolok, holnap Lisszabon és ott csuda napsütés vár. Meg is unom, lefogadom. Tegnap nagyon húzós napom volt Londonban, tizenkétóra, ma meg csak lesek ki a fejemből. Lenyírtam inkább a füvet. Csak ülök, nézem a sok mindent, ami most virágzik, rengeteg nárcisz, rengeteg féle, tulipán, kéknefelejcs, kockásliliom, brunnera, fehér, kedvencem, primula, györgyike, ibolya, primula, ma az első bluebell. Tavasz lett. 

Ezt a tavaszt már nem látja a mama, járkált a kertben, jutott eszembe, ahogy én is bejárom a kertet naponta sokszor és megnézem, hogy mi bújik és minden kis bárminek úgy örült mindig. Lányom, ideless itt mi bujik! Csak úgy csillogott ilyenkor a szeme, boldogság a hangjában. Rettenetesen hiányzik.