kerekerdeux

egész

2024. március 30. - nvicka

jól ment a nap, megsütöttem a tegnap összerakott kovászoskenyeret, aztán bedagasztottam (bedagasztattam a géppel) a kalácsot, aztán megsült a kalács, a kertben ebédeltünk, mert bár 12 fok volt, de sütött a nap és olyankor nagyonjó, aztán az embert elvittem földetkerülni (mert ő meg szeret bóklászni a földeken és mindenféle kincseket kutatni), s akkor a teljes csöndben, bár nem mintha mellett nem lenne az, szedtem egy halom virágot a kertben, azzal játszottam kicsit, majd iderakom a képet, aztán le kellett ülnöm puhára, mert már megint ez a francos influenza vagy akármi, s abban a percben a tesóm küldött egy képet a mama kertjéből, na akkor aztán végem volt. Ha még eddig nem folyt egybe a taknyamnyálam, akkor most. Nagynehezen kilábaltam belőle, aztán felhívott egy otthonibarátapuka a nagyobbik kislányukkal és megbeszéltük a húsvétot és a tojáskeresést és a nyuszispizsamát, ami rózsaszín, aztán helyre is billent minden. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kerekerdeux.blog.hu/api/trackback/id/tr6118367325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása