haza, hogy napos reggelre ébredtünk mi is, csodaszép, csendes, madaras, tizenháromfokos. Nem hiányzik a forró nyár, a forró nyaras nyaralás, de már tervezem a novemberi szabadságunkat. Az ember szerint most kicsit előttem a sulykot, mert ez aztán már mégis csak a világvége, ha Edinburgh-tól még hat óra északnak az út. Nem ő igényli egyébként a skót nyaralásokat, inkább én. Hát tehetek róla, hogy Skócia ilyen nagy, meg arról, hogy erre vágyok? Vadregény, kevés autó, kevés ember, pár házikó, vihar is jöhet. Mehetnénk miattam Svédországba vagy Lengyelországba is, de oda meg ő nem akar, mert macera a kutyával (dehogy macera), meg az út (dehogy macera), sorolhatnám, az ember olyan, hogy mindenre tud kifogást találni, csak ezekkel úgy kell csinálni, hogy egyik fülemen be, a másikon ki, s majd úgy fordítani, alakítani az egész dolgot, hogy a végén úgy jöjjön ki, hogy tulajdonképpen ez egy szuper ötlet volt, s ezt ő vallja be. De azt akartam mondani, hogy őszies-tavaszias itt az idő, rengeteget dolgoztunk a kertben tegnap, brutál elfáradtam, viszont már tudok elég jól lélegezni, erről meg majd írok nemsokára.