annyira gyönyörű. Meg eu-s pénzből csuda útjaik vannak, talán Ausztriában, ha megéltem ilyen utakat, de persze jól kiszavazták az eu-t, na mindegy, szuper utak, gyönyörűűű kilátás, kanyargós utak, csak a tájat figyelném, de van néha egy-egy autó is, viszont mééérföldekkel kisebb a forgalom, mint Angliában, imádom. Letérek az útról, egysávos kis bekötőút, vagy hát szinte nem is út, állatok terelésére is kiváló lenne, megyek sokáig a csodaszép tájban, majd kettéágazik az út, s akkor esek picit pánikba (enyhe túlzás), mert nincs térerőm és fogalmam sincs, hogy hova megyek. Aztán végül a lefelé vezető utat választom, mert a képek alapján a kert lent van, fákkal körbevéve, kis folyó partján. Jól is tettem. És akkor, fél kettőkor, kezdőtött a béke és nyugalom, ami fél nyolcig ott tartott, akkor már minden teljes árnyékban, ott a napot már nem lehetett látni, de ahogy felérétem újra az útra, minden napban fürdött. Álomhely, álomház, mesebeli az egész. Viszont milyen lehet ott télen élni, amikor nem megy fel a nap a fák fölé, ha egyáltalán látszik a nap, Wales ugye nem a napsütötte órák számáról híres, elképzelem. Brutálisan elfáradtam, oda három és fél, hazafelé szintén ennyi volt az út, s mellé a fotózás, foglaltam szállást, de inkább hazajöttem, mert akkor a szombat reggel már itthon kezdődik, amit így szeretek. Ősszel visszatérek ebbe a kertbe. Alig várom.