kisangyal, úgy dolgoztam le a mai nyolc órámat. Nem is ebédeltem, úgy elszaladt. Aztán megjött az ember, és amikor ütött az én órám, na akkor elmentünk bringázni. Elvégre hétágra sütött a nap. Lementünk megint a Temzéhez, két utcán kell végigmenni, az utolsó utca végén egy pici út, már nem is utca, az utolsó ház az állatorvos, szép kis birtok, aztán ott a búzatábla szélén lehet tekerni. Aztán át kell menni egy kis úton, aztán megint búzatábla szélén kell tekerni (de ezek olyan rendes kijárt utak), aztán már ott is a víz. Bele is gázoltam. A vízparton eltekertünk a szomszéd városig. Olyan ez a vízpartos dolog, hogy vannak magánterületek, mert ott áll a hajó, saját part, de az ugyanúgy túraút, mégis csak a Temze, az meg mindenkié. Így esett, hogy mentünk át szép lenyírt fűves részen, utána rét, utána erdő, utána rét, aztán megint fűves.. ki lehet bírni. A nap meg sütött hét ágra. Barnulok rendesen. Aztán hazaérve megismerkedtünk a szomszéd házat éppen festő (egyébként városbéli virágboltos) nővel, aki mondta, hogy ugorjunk be és nézzük meg a házat (utána mi is megmutattuk neki emezt), még pár hét és jönnek az új lakók, és nekik kifesteti a tulaj olyanra, amilyenre ők szeretnék (hoppá..). Kaptunk egy halom hasznos infót, pl. hova menjünk ha jó pub kaját akarunk, hogy melyik kórházat javasolja, ha arra kerülne a sor, de a legjobb, hogy elmesélte, hogy négy házzal mellettünk nyílik egy óvoda, csupa jótékonyságos felújítás volt, ez az apuka azt, a másik amazt, ő is festett ott is. Mi is kitaláltuk az emberrel, hogy mit tehetnénk értük, elő is állunk majd vele, mielőbb. Ittavége, végre hétvége. Hát ez ilyen beszámolósra sikerült most.
