jó napok. Az égvilágon semmi nem érdekel. A kertben voltam egész nap tegnap, csudajó idő volt, az nagyon jól esett, kintre teregettem, ültem a napon a teámmal, hallgattam a madarakat, még a füvet is lenyírtam, február közepén, jól esik, miközben tudom, hogy ennek hatalmas árat fizetünk. A mama is mindig a kertben volt, ott volt neki könnyebb, valahogy ott elmúlt minden. Szétültettem vagy száz hóvirágot, lemulcsoztam (mondjuk ezt?) a virágos részeket, az évelők már gyönyörűen mutatkoznak, egyre zöldebb minden. Lett volna egy online tanítványom, de áttettem mára, egyáltalán azt is minek fogadtam el, már lenyomtunk egy időszakot, s nagyon unom, lehet, hogy a sok eső, a szürkeség, a tegnapi nap olyan jól esett, ma is megy a mosás, mindjárt teregetek ki megint, a ház előtt, pont a dolgozós ablakomból látom, van egy hatalmas magnólia, megpattantak a rügyek, csudaszép lesz, ha nem fagy el. A hálóból rálátok a szomszédék házára és egy másikra, azzal a nővel valamiféle barátság is van köztünk, de ha bekattan, akkor senkit nem akar látni, szegénynek meghalt az apja két hete, az anyja meg végre, mikor már nem ápolja a szegény beteg, idős embert, mire kicsit szusszanna, kapott egy lebénulós agyvérzést. Az embernek mondtam, hogy írjon neki tegnap, valami kis update-et az anyukájáról ha adna, mert nekem már mondta, hogy space-re van szüksége, most nem zargatom, egyébként pontosan értem, hogy mi az a space, amire szüksége van, mert pont úgy vagyok én is, hogy komolyan mondom, hogy az égvilágon semmi nem érdekel, elvagyok magamban. Nagyon jó látni, ahogy egyre több a virág, talán az jól esik. A másik, ami jól esik, a sok olvasás. A kertesek mellett most Tompa Andrea van, Sokszor nem halunk meg. Aztahétszázát, legyen kötelező olvasmány.