Részeg fák bukdácsolnak a ködben.
Szélverte varjak rongy-libegése.
Előreszögezett arcom
összevissza cikázó
alagutakat éget
a sziklasötétbe.
Lábam alatt üvegcserepek –
hajdani ünnepeim,
szögesdrótok csikorognak
ütőereimben,
védetlen szemeimbe
tüskés ágak nyílhegyeit röpíti
a téli vidék.
Egy csöndes szó
fel tudna talán támasztani még.
És otthonra találnék.
Akárhol!
Farkashangú téli mezőn
imbolygó lámpás után lohol így
bukdácsolva, lihegve
a szánról
lelökött vándor.
Rab Zsuzsa, Lámpás
