gumicsizma még életemben nem volt a lábamon, mint ezen a héten. Minden reggel lenyomunk egy negyvenöt perces sétát, esőben, szélben, szépnapfelkeltében. Aztán munka után is irány ki egy ennyire, úgyhogy a napot sötét sétával indítjuk és sötét sétával fejezzük be. A falunk tele van kutyasétáltatós hellyel, patakok is, hídak is, kisvonat is, nagyvonat is. A Henry már tudja, hogy hol lakunk, melyik sarkon merre fordulunk, marha okos kis kutya. Neki köszönhetően most már tartok a munkában is ebédszünetet, amit nem feltétlenül evésre használok, hanem kimegyünk a kertbe levegőzni. Bírom, amikor este felugrik az ágyunkra, de hátast ül nekünk, mintha nem látna minket és ezáltal mi sem látnánk őt, haláli. Aztán majd másról is lesz szó, de most kicsit körülötte forog a világ. Pedig nem is.
