végre itthon. A madaraknak volt idejük átszokni az új madáretető helyre, mert az előzőt fel kellett számolnom, fácánok jártak be, eh, nem őket akartuk etetni eredetileg. Egy kis egér futkos a nagy őszi cserepeim alatt, mellett, jó nézni a házból, de ha bejönne sikítanék. Nem sikítottam egyébként az ünnepek alatt, bár egyszer egy fél percre levegő nélkül maradtam, amikor a kedvesmama az exfeleség nevén szólított. Rokonyok előtt. Akkor hirtelen kutyát kellett sétáltatnom, azonnali hatállyal, jó messzire. A kutya nagyon jól viselkedett, ott egy öreg kutyával lakott együtt, jól kijöttek. Az ember kedvenc lánytesója (egyébként felnőtt ember), pulykával etette a kutyát, te meg vagy a szemét, lelketlen, ha ezt szóvá teszed és nem hagyod, hogy karácsonykor mindenféle finomságot egyen a kutya. Egyébként nagy esemény volt, mert az ember kereken huszonöt éve nem volt otthon karácsonykor, bár a kedvesmama kifejtette, hogy neki akkor legjobb a karácsony, amikor a főnővér lányának éppen dolgozni kell és a másik fia meg elmennek északra a sógornőhöz, emez meg ugye huszonöt évig nem járt haza ámerikából, na az neki a boldogkarácsony. Ennek a boldogságnak mi jövőre biztosan nem állunk útjába.
