meg, hetek óta kint van a hirdetőkön, villanypóznákon, hogy két tyúk elveszett valakinek a hátsó kertjéből, azonnal szóljon aki látja őket. Ahogy ez a kérés kikerült, jött még mellé két kacsa is, de azok megkerültek úgy látszik, mert már nem keresik őket. A rókákat miért nem kérdezik, nem is értem. A szomszéd tegnap lenyírta a füvét, jó illat volt nagyon, ma meg arra érünk ki a tehénlegelős kutyafuttatóra, hogy ott is lenyírták. Ma lelépett a kutya, átment egy kis zárt részre, tudja, hogy nem szabad neki, pont azért ment, de én meg tudtam, ha minél jobban hívom, annál inkább nem fog jönni, úgyhogy jól elbújtam, hogy ne lásson, fél perc múlva már sötört is vissza. A kutyasétáltatós néni barátját várja minden nap, csak még nem mondtuk neki, hogy azért ennyire jól nem megy, de csak ül lent és nézi az ajtót meg az ablakot, fülel, hátha beállít Jane, szegény kis pára, ollan aranyos ilyenkor. A kertben meg rengeteg krókuszt leltem, s bár a legkevésbé kedvelt virágaim, azért ki nem ásom őket. A szembenéni csodakertje csupa lila, krókuszrét. Már epret is ettem idén, eper íze volt. És a böjtös semmiédességet olyan jól tartom, hogy már az édességek látványától is rosszul vagyok, még a gumicukor sem fog meg már.
