a vers már volt, kétezernyolcban. Ma szakad a hó és az eső felváltva, versnapot tartok, beültem a könyvespolc alá, azt le se írom inkább, azt a Fekete Sándort Isvtánt, ami meg is ríkatott, na jó, az utolsó versszaka ez: "Bolond ember újra bolyong rég elhagyott utakon, Okos ember nem keresi hol tűnt el a régi nyom.." Aztán meg, amikor elfogyott a tea, felpattantam, lekapkodtam a függönyöket, nem is függöny, csak sötétít, estére. Közben a nap is kisütött, bolond egy időjárás van, minden percben más, pont mint én.
