újra. Semmi, de semmi kedvem nem volt visszajönni. A kutya hiányzott. Elértük Angliát, egy felhő nem volt az égen. Szólt a pilóta, hogy kicsit körözni kell, mert még nem szállhatunk le, úgyhogy három szép kört tett London felett, látszódott rendesen a város, de a környező dimbekdombok is, napsütés, ezerrel. Nézegettem fentről a Windsor kastélyt, a csomó tavat és folyókat, a zöldet, mindenfelé, a késő tavasz ellenére, aztán mondom hát nem vagyok normális, mert mindig olyan jó ide visszajönni, olyan lélekmelengető ez az ország, rengeteg apró szépségével. Jövő héten a Cotswolds-ba kellene mennem megint, de még nem túl sok a zöld, így lehet, hogy elnapoljuk, meg egy kertészetbe, márciusra beszéltük meg a fotózást, de max jégvirágokról lehetett volna szó, meg már a bluebell erdőket is várjuk. Otthon egyébként másfél napig totálszerelmes voltam valakibe, de minden csoda három napig tart vagy még addig sem, amilyen gyorsan jött, pont olyan gyorsan ment. Egészen össze vagyok zavarodva, de most semmi nem tud érdekelni azon kívül, hogy végre süt a nap. Áprilisi naptárért menjetek Mankához! Már korábban beszéltük Mónival a naptárasdi képezést, de normális fények és zöldek hiányában nehézkes még, de a májusi egészen különleges lesz ám majd, igazi természetbeni.
