már az, amikor egy költőnek tudok írni és ő meg még vissza is ír? Ráadásul a fészbúkon meg lehet ezt csinálni. Amennyire utálom a fészbúknak egyes dolgait, annyira szeretem ilyen dolgokért. Ma távoznak a több, mint egy hete itt táborozó rokonyok. Na jó, elhúztak Párizsba pár napra, de aztán vissza ide. A nagy örömre, hogy ez az utolsó nap, reggel palacsintát sütöttem nekik. Pont jó reggelt választottak, mert tegnap és tegnapelőtt is a vidéket jártam munka előtt, ködös erdőkre vadásztam, ma meg pont nincs köd, köszi köd. Egyébként meg elvittem őket (meg az embert is, mert ő sem ismerte) egy olyan pábba, ami egy icipici falu egyetlen utcájának a végében van és amerre a szem ellát csak dimb van meg domb meg birkák. Egyetlen zajforrás egy távolban szántó traktor volt. És tőlünk öt percre van a hely. Hát na. Roppant szerencsés embernek tartom magam, egyébként. És nem csak azért, mert költőtől kaptam fészbúküzenetet.
