bal lábbal keltem fel, mint a ház. Azzal kezdtem, hogy már az ágy szélén bőgtem, de hogy miért, senki meg ne kérdezze, mert fogalmam sincs. A szegény fájósfülű kutyára is ki voltam akadva, hogy ne kövessen már engem állandóan mindenhova, mert nekem ez akkora teher, én szegény szerencsétlen, a kutyám nem mozdul mellőlem, jajj most mi lesz velem. Aztán nekivágtunk a szakadó esőnek. A fehérek virágoznak mindenfelé, a Henry meg bemászott egy nyúllakba, de szerencsére nem rángatott ki belőle kisnyulat. A ház elé érve leszólított egy újabb falubéli, kávéra is invitált, igen kedves. Aztán az előbb megint bőgtem, mert csomagot kaptam, benne egy halom kedvességgel, sk dolgokkal, virágmag, sáááál, és a következő szöveg "barátságunk nem gyermekkori, de minden ízében úgy érződik". Most akkor hogyan ne bőgjek? De legalább a ballábam már elmúlt.
