meg ne tévesszen mosolyom
senkit az égvilágon
magamat rég nem áltatom
s tégedet sem barátom
de önnön rettegéseim
miért vetíteném rátok
inkább mosolygok feleim
akár a légtornászok
kihunyóban a csillagunk
ezen a korhadt kupolán
félre nézek a mélybe
isten csodája hogy vagyunk
mosolyogjatok vissza rám
nincs a csodának vége
Kányádi Sándor
