szóltam én időben, ne mondja azt, hogy nem, hogy azért tanulok svédül, hogy majd a svédországi nászútunkon (amit gyorsan javítani akartam nászútamra, csakén, tenem, de persze nem javítottam, mert azért az iróniának is van határa, megtanultam) tudjak svédül beszélni. Az ember túl figyelmes volt, hogy eltett nekem mindenféle svédes olvasmányt, ami a kezébe került míg nem voltam itthon, valamivel hát meg kellett köszönnöm és bátorítanom, hogy nem volt hiábavaló. Ettől teljesen függetlenül ma a farmer-anne meg azt kérdi nagy meglepődve, hogy én tényleg magyar vagyok-e, mert ő eddig azt hitte, hogy skandináv. Az Oxfordban kilesett kurzus teljesen tele, úgyhogy még mindig magamat oktatom, de addig keresek, míg csoportot nem találok, én abban hiszek. A nászútban annyira nem.
