nagy hóra ébredtünk. Alig vártam, hogy legalább az orromig lássak és húzás ki, a kutyát nem vittem. Tettem egy falukört, egyetlen lábnyom ment előttem el, egy nő minden reggel tesz egy kört, munka előtt, gyors gyaloglás, meg rengeteg nyúl és őz lábnyom a hóban. A nagy csönd csak. Ahogy jöttem le a dombról, a szembedombon éppen a teheneknek vittek reggelit, úgy szeretem nézni őket. Tulajdonképpen a falu körül minden föld a farmerhez tartozik. Nem az övék a föld, csak bérlik, de már százvalahányéve az ő családjuk. Mi meg nem százvalahány, de maradunk ebben a házban, éljen, szívbajt is kapnék, ha megint félig kinyílt tulipánokat kellene kiásnom. Közben a pesti lakás tervei is alakulnak, már azt várjuk, hogy menjünk és ott legyünk és lássunk és legyen már meg. Hatalmas lelki és agyi béke fog megszállni abban a pillanatban.
