kétezerhat óta dolgozom a munkahelyemen. Volt egy év kihagyásom. Szóval nyolc éve akkor. Bírom, én baromira bírom a sokmunkát, sőt jobban is szeretem, mint amikor nincs semmi. De most két héten belül kétszer is rámjött a sírógörcs, hogy én ezt nem, hogy nem bírom, elég, felállok. Aztán felhív egy munkatárs és megvigasztal vagy nyomok egy jó teát, kinézek a kertre, ránézek az ebre, aztán valamivel jobb. Na mindegy, szaromle. Van más fontosabb dolgom is, például egyengetni a fotóskarriert, majd mesélek erről is, valamikor. A nyolcórást leszámítva viszont minden szuper kerek meg rózsaszín, meg sárga, főleg a nárciszok, az embertől kapom őket hegyekben, na jó nem, de a heti bevásárláskor mindig vesz ezt is, majdnem hozzád dobják ám itt egyfontért, teszek a fürdőbe is, a kandallóra is, a hamvak mellé, az ember egyik régi kollégája jött amerikából, nem az egész és nem is marad itt, nemsokára jön a családja és elszórják, a felesége azt is mondta, hogy pubba is vigyük már akkor el, úgyhogy annak is eleget teszünk holnap. Nincs is semmi gond, mindig azt mondom.