reggel volt valami érzésem, hogy ma lesz valami a sétán a Henry-vel. Párszor átfutott rajtam, hogy ne is menjünk, mert késő volt amúgy is (negyed nyolckor ha elindulok, már nagy az esély, hogy nem érek haza munkakezdésre és hiába dolgozok itthonról és hiába hiszi mindenki azt, hogy az azt jelenti, hogy akkor dolgozok, amikor kedvem és időm tartja, hjajj, na hát az nem úgy van), mindegy is, végül aztán elmentünk. Ő szaladgált egy csomót, én meg élveztem a fagyos földet meg a jó levegőt és a szép tájat. Na és akkor hazajöttünk. Hátulról járunk be, a télikert felől, kinyitom az ajtót, de csak bedobom a pórázt, mert mindig teszünk egy kört a kertben (pl. kinyitom a sufni ajtaját). Ahogy megyünk a kertbe, valami zajt hallok az egyik bokorból, mögöttem, na mondom ez a patkány lesz vagy valami madár? és ahogy hátrafordulok, kiugrik egy agár! Pontosan az, amelyik korábban a Henry-t már megtámadta. Míg észbe kaptam, hogy ez a valóság és nem valami félelmetes álom, már el is kapta, én meg csak ordítottam, hogy húzzon innét, készen voltam támadásra, mentem felé, magamat nem féltettem, csak a Henry-t, aztán beijedt ő is, szerencsére. Átugrott az első kiskapun, de a rendes kertkapun már nem tudott, ott rekedt, én meg gyorsan felkaptam a kutyát és bevittem a házba, de addigra átjött a gazdája is. Ő a Henry-ért aggódott, de én aggódom az ő kutyájukért is, hogy mi lesz a sorsa, ezt csinálja nem csak a Henry-vel, de más állatokkal is, valamikor nyúlvadász volt, érthető is, szegény csak remegett, mikor elvitte a gazdája. Én is remegtem jó sokáig. Henry jól van, a szeme alá kapott egy sebet és a bal lábánál ment ki megint egy darab szőr, de jól van. Jelenleg a vicces ülésében ül és élvezi a napsütést.
