álomnak is hívhatjuk már ezt. Volt pasi és gyerekei. Nem hiszem, hogy ő lenne itt a kulcsfigura, sokkal inkább a gyerekek, gondolom, bár álomfejtő nem vagyok. Hány felől kapok konkrétan rendszeres bszogatást, hogy nekem nincs gyerekem, hogy hjajj de meg fogod te ezt még bánni. Elmondom, hogy nem lehet, hogy én így, de ez nem kielégítő válasz. Viszont ha felhozom az örökbefogadást, akkor meg hááát, azért azt jól gondold meg. Mivaan? Meg hogy ne két-háromévest, hanem akkor már babát. A tanácsok dőlnek be ezerrel és mindenkinek van véleménye. Nekem is alakul, de rengeteg kérdéssel, hogy hol, mert itt azért nem, de otthon, otthon hogyan, költözzünk haza, na de a munka, vagy inkább menjek egyedül és kezdjek mindent előről? Csak mondom, hogy nem minden virágoskert.
