ébredtem, hogy egészen biztosan sokkal jobb, ha gyereked van, mint pasid. Nincs a pasimmal semmi bajom egyébként, leszámítva, hogy nem tud gyereket, bár nem bajom az sem, van más megoldás is, de azért belegondoltam, hogy akkor inkább már tudod mit, hazamegyek, jól örökbefogadok, egyedülállóként, aztán jónapot, itt a vége, fuss el véle. És ott kezdődik minden. Aztán néha belegondolok, hogy például biztosan van egy csomó apuka, aki egyedül neveli gyerekét és lehet, hogy pont anyukát keresnek. Ide-oda járnak a gondolataim, csak cselekedni kéne már, nem agyongondolni mindent. Viszont a Bartis Attila, Vége, az nagyon nagyon jó, olvassátok.
