ha hétkor mosogatok, akkor már belesüt a nap a szemembe, a szomszéd húszméteres cseresznyefáján át, ami éppen most virágzik majd, beteríti az üvegest, amit nem hívok télikertnek, mert nem igazán az, nem használjuk télen kertnek. Az év legsűrűbb hónapja jön, minden hétvégére jutnak vendégek, nekem is valami utazás, de hogy hova, a jó ég talán tudja, még véletlenül sem meglepetésutazás, csak még nem közölték a helyet a nagyok. Majd lesz másféle utazás is, az ember vágyik pl. az Északi-középhegységbe, mondogatja már egy ideje, én meg mondogatok mást, úgyhogy szavazzuk meg, hogy ő Miskolc, én meg Stockholm.