írok a nyolcórás munkámról, nem is a munkáról, hanem ami ott zajlik munka helyett. Miután sokáig egyedül nyomtam két ember (majd három) munkáját, sikeresen felvettek mellém két embert, mindkettő angol, mindkettő otthonról dolgozik, mint én, de egy normál irodának vagyunk a részei. Krakkóba megyünk pár napra, okosodni. Én: hurrá, dejó, utazás, Krakkó, szépváros, Lengyelország, szuper. Ezek kezdték azzal, hogy ők márpedig nem, ők nem utaznak, ők nem lesznek otthonról távol három napot, ők nem hajnandók Brüsszelen keresztül repülni, ők nem ezt, ők nem azt. Miután közölték velük, hogy jó, akkor maradtok otthon és dolgoztok, akkor hirtelen mégis jobb lett nekik. Tegnap a szervezők írtak a résztvevőknek, hogy a reptérről a szállodába (kb 10 perc), fogjon mindenki taxit, aki ahogy beér. Ez a kettő azóta veri az asztalt, hogy mi az, hogy nincs foglalva taxi, és ők nagyon rosszul érzik magukat, hogy idegen országban, aminek nem beszélik a nyelvét, hogy nekik ott kell taxit fogni, és hogy hát ezt ők nem. Mivel ezt reply to all-ban nyomják (mert hogyan máshogyan?), többen mondták nekik, hogy nem kell beszrni, ők már mentek taxival Lengyelországban és nincs abban semmi félelmetes ám. De nem, nekik ez akkor sem. Hát így megy ez itt, napi szinten, de már nem sokáig. Viszont utazok, hurrá, várom, lengyelkonyha, régen látott munkatársak, meg talán tanulok is valamit, például lengyelük. Na itt akkor hivatalosan befejezek mindenféle nyolcórásról szóló kommunikációt és megkezdem a kampányt, hogy Nagy-Britannia azonnal hagyja el Európát.