ébredtünk ma is. Kipattantam az ágyból, mondtam a kutyának, hogy irány sétálni, az ásított rám egyet és villámgyorsan visszadobta a fejét a takaróra. Még kérette magát, aztán csak elindultunk. Persze kint már rázta a hátsóját, ahogy szokta. Próbáltam róla pár képet csinálni a telefonommal, hát látom ám, hogy csak úgy vacog szeginyem. Jajj úgy imádom az ilyen telet, a nagyon hideget, azon gondolkoztam útközben, hogy orosz lehettem egyik életemben, Oroszország olyan részén, ahol nagyon hosszú a tél és a hideg és kegyetlen. Mint az angolok. Hazaérek, a jó melegbe, állok neki dolgozni, nem kellett sokat várni, máris jött a kolléganőtől a szokásos email, hogy ő rosszul aludt és nem tud bejönni ma dolgozni, mert annyira fáradt. És ez idén már hányszor? Sebaj, itt lehet, ha beteg, akkor beteg, hogy jövök én ahhoz, hogy ezt egyáltalán megkérdőjelezem? Vicces módon tegnap délelőtt óta nem volt wifije, azért nem dolgozott (kábelről hallott?), aztán holnaptól meg szabin. Egyéb kérdés? Még szerencse, hogy van egy balek, aki mindig elvégzi ezek helyett a dolgozni lusta angolok helyett a munkát.
A fagy még itt van, de süt rá a nap, szemben a farmon éppen fácánvadászat van, jó hallgatni a puskadurrogást. A kutya fekszik az ablakban, a napon. Azért elég jó tud lenni az élet, csakazértis.