még elértem azt a pontot, amikor még nem volt koromsötét és láttam, hogy a kert teljesen bezöldült. A Tóvidék és Skócia még két héttel legalább le vannak maradva, ott még nárcisz-szezon van, itt már híre-hamva annak. Már alig várom a hétvégét, hogy kimenjek hosszabb időre, mint az ebédidőm, már ha az is sikerül. Már számolom vissza a napokat. Álmatlan éjszakáim is vannak, jó sok, például valahogy Amerikába mentem, repülővel, de előtte le kellett menni a mélybe, nagyon szűk liftben és mindenki olyan könnyedén vette, én meg ott remegtem, de aztán gondoltam, ha nekik megy, akkor nekem is menni kell, aztán valahogy túléltem az egészet és felébredtem, az ember meg mondta, hogy egészen normális, hogy félek, mert ha nem félnék, akkor nem járnék kívül a komforzónán és semmi nem is történne akkor, így van ez, azt mondja. Miközben az éjjeli félelmeket a legeslejobb érzések nyomják el, napközben.