egész éjjel. aztán hatkor már nem bírtam tovább, annyira fájt a fejem, hogy gondoltam megnézem a kertet, örülök vele az esőnek, végre, meg ne ébresszem már fel az embert. Aztán lefeküdtem lent, aztán felkelt az ember, aztán felmentem, de csak bőgtem meg szenvedtem, a kutya meg jött mellém, drága egy jószág, aztán délben már nem bírtam, akkor már jó sok gyógyszer is volt bennem, muszáj volt legalább kiporszívózni, annyira utálom a szomszéd cseresznyefájának lehulló darabjait, tele velük a ház, akárhogy is, de behordjuk, na azt, az ember meg mondta, hogy nem kell pattogni, nehogy lerobbanjak a nyaralásra, de hát ennél jobban? viszont akkor aztán tényleg elültem, mert hát azért a nyaralást ki nem hagynám, de ilyen fejjel én még egy randevút is lemondanék a királynővel, nemhogy a ma esti lánybúcsút, ami ráadásul pezsgőkóstolás, mondjuk az alkohol lehet, hogy jót tenne, de ezt már biztosan kihagyom, mert belőlem hatra sem lesz semmi, remélem, hogy reggel hatra talán, s mindez azért, mert olyan erősen süt a nap, hogy kibírhatatlan, én azt okozom, ülök a sötét szobában, a képernyőt sem kellene bámulnom, vettem be újra valamit, aztán ha ez sem, akkor csak reménykedek a túlélésben. Annyi, de annyi tervem volt mára, tegnapra is, abból sikerült is a falutakarítás, aztán húztam el Oxfordba, mert az embernek születésnap, mégis valamit, meg ja, meg esküvő, mit vegyek fel, tele a szekrény, valóban, farmeres munkahelyen tíz évig, ott nincs az ember lányának még egy pár szépnadrágja sem, de vettem ám, virágosat, odacsap, az embert szerint ez az én új bátor életemnek a része. Most bátran átvészelem ezt a napot is, aztán lábraállok.