pikk pakk és már nincs. Szombaton a szomszéd lánnyal teleraktuk a tejeskannákat fehérrel, de szedtünk bele még a kertből amit találtunk, az egyik gyűszűvirágos, a másik csupa lilás íriszes, jó móka volt az egész. Egyszer csak ez a lány azt mondja nekem, hogy őt olyan boldoggá teszi ez a kert, áthozhatná-e az anyukáját, megmutatni neki? Milyen kedves dolog ez, gondoltam, meg örültem, anyukája Devonban él, de pont jött, így aztán tegnap meg is nézte a kertet. Mesélte, hogy az ő falujában van egy kertcsoport, összejönnek mindig másnál, tea, süti, kert. Hát ilyesmi a vidéki Anglia, vagyis ilyennek képzeltem én mindig el, de persze nagyon sok helyen nem ilyen. Az ember meg menni akar, mert besokkallt, de mondtam már neki, hogy politizálás helyett inkább kertészkedjen, jót tesz szívnek, léleknek.