nap van már csak hátra. Ma este még dolgozni akartam, csak elment fontosabb dolgokkal az idő, lám. Fura, hogy szomorúság is van bennem, elég rendesen. Olyan sokat köszönhetek ennek a helynek, úgyhogy én most csak a szépre emlékezem. Az úgy volt, hogy kétezerhatban, amikor az első állásomból elegem lett és megismerkedtem az akkori pasimmal, nem volt kérdés, hogy Budapestről hazamegyek. Na az, hogy haza, az azt jelenti, hogy Sopron környékére, mert addigra anyám már rég lelépett az eladott ház árával és nem volt olyan, hogy hazamenni, például. Szóval találtam is egy munkát Sopronban, felvettek. Járogattam be, kicsit régimódi volt az egész a korábbi budapesti munkámhoz képest, nem igazán hozott lázba se, de itt is használhattam a franciát, úgyhogy rendben voltam. Aztán egyszer csak az egyik csaj, akivel nem dolgoztam együtt, de egy irodában ültünk, azt mondja nekem, te, vicuska, normális vagy te, hogy ide jöttél dolgozni, hát nem találtál jobbat ennél?? Tulajdonképpen de, hívtak X* cégtől, hogy látták a CV-met és lenne egy állás, de addigra már felvettek ide, úgyhogy mondtam nekik, hogy már nem keresek munkát. Na a lány: hülye ne legyél! Azonnal hívd fel őket és mondd meg nekik, hogy érdekel a munka! Felhívtam őket, de mondták, hogy bocs, most már találtak valakit. Hát jóvan, nem zavart ez engem túlságosan. Két nap múlva hív az X cég, hogy akinek kiajánlották a munkát, mégsem kért belőle, így ha van kedvem, ugorjak be egy gyors interjúra. Beugrottam pénteken. Kedden már mondtam is fel azon a bizonyos helyen Sopronban, három hetet húztam le ott. Semmiféle nyomot nem agyott bennem az a hely, viszont kaptam egy szuperbolond barátnőt, akivel azóta is, esőbenhóbanszélben. Főleg ezekben, most jut eszembe, mert ő is utálja a nyarat.