a szeptember, atyaég. Találtam egy hirdetést, azonnalsos nevelőszülőket keresnek gyerekeknek, ha van egy szabad szoba a házban, akkor mostazonnal, fel is kerestem őket, hát erre azt mondják, hogy a mi környékünkön nem, bocsánat. Gondolom nagyvárosok, mencseszter, börmingem, ezeket én úgy kerülöm, ahogy csak tudom, de a gyerek meg szerencsétlenek, nem választanak, sajnos. Mi csak vidéket, meg mezőket, erdőket, kertet, kutyát tudnánk beleadni. Majd lesz más. Szép az ősz, amúgy. Ülök a listám felett, húzok ki belőle dolgokat folyamatosan. Leadtam az első munkámat az English Garden-nek, olyan félelmetesnek tűnt mindig, kapcsolatba lépni ilyen lapokkal, aztán közlik, hogy ők ismerik ám a munkásságomat, aztán megy a levelezés, mintha ezer éve. Egy bácsit fotóztam, de nem is bácsi, nem az az életkor még, de az is mi, hány éves kortól bácsi valaki, meg mondjuk bácsi csak kedves idős ember lehet, a nem kedves, nem lehet bácsi, nekem talán nyolcvan? de nem is középkorú, na egy ember, aki tölgyfából fabrikál táblákat. Annyira lelkes volt és olyan büszke mindenre, amit csinál. És dolgozik, dolgozik, megállás nélkül, lelkesen. És van még sok ilyen, keresem, kutatom őket, de sokszor csak úgy az utamba gurulnak.