krva szerencsésnek tartom magam az év legtöbb napján. Amikor meg nem tartom magam annak, akkor gondolatban pofánvágom és elszégyellem magamat. Tegnap elvittem a kutyát egy nagy körre, ami nem túl nagy ám, másfél óra, de mindig próbálok vele új helyeket, mert az ember mindig ugyanarra megy vele, atyaég, én nem járok velük, de már én unom, haha. Árkon-bokron, konkrétan, átmentünk a szomszéd pici faluba. Amelyiknek a templomkertjében nyílnak majd nemsokára a nárciszok. Mondom én, hogy nemsokára, miközben várom az ünnepeket is, a templombamenést karácsonykor, meg a csendes januárt, de mondom mindig, itt Angliában olyan közel van a tavasz mindig, bárhonnét is nézzük. A kutyával járás napi program, legalább mozgok annyit, holnap a Temzepartra viszem, találkozunk kutyabarátjával, én meg a barátnőmmel. Csütörtökre, ha nem jön közbe fotózás, akkor mindig tervezek valami kimenőt, már ezeréve mindig közbejött, de most úgy néz ki, hogy nem, így kimenőzök, egyedül, ami tud magányos lenni, de összességében mindig feltölt és inspirál. Kinéztem egy kertet, meg egy városkát, meg két pici falut, a múltkor, amikor a menőhelyre mentem fotózni, akkor láttam ezeket átvezetve rajtuk. Egyéb téren is vannak változások, majd alkalom adtán beszámolok, amikor megszűnik a marhanagy szabadság, de sokkal jobb jön helyette.
