napsütés lehet, hogy lendítene a hangulatomon, de ma csak szürke, nagyon szürke. Januárszürke. Nehéz volt az éjszaka is, ha jól emlékszem sírtam is, aztán jöttek mindenféle hülye álmok, mint például, hogy ellopták az összes fényképezős felszerelésemet. Egy jó nagy körre mentem a kutyával a szürke reggelben, most meg ülök a feladatok fölött, iszom a forróvizemet citrommal, enni nem vágyok, semmire se vágyok. Úgyhogy nekilátok dolgozni és tenni, venni, nem gondolni az égvilágon semmire, főleg nem azokra az emberekre (valaha barátnőnek nevezett), akikben irtónagyot csalódtam az utóbbi időben, a korral jár ez?, lépjek túl, nem iskola ez, mondja az ember, mert vele megosztom, szegény kapja néha rendesen az idegbajaimat, de engedjem el, mindenkinek a saját élete és régi nagy barátságok már nem férnek bele? Hülyeség. Na de tényleg lépjek túl, marha sok minden van mára, nem kéne a sebeimet nyalogatnom. Nem iskoláskor ez már.