szabadságharc és a fodrász. Mert nem úgy kell érettségire menni, hogy csak azt ne húzzam, csak azt ne húzzam, hát azt húztam. És a fodrászhoz sem, hogy csak ne ő legyen, csak ne ő legyen, hanem a másik csaj, aki úgy vág, hogy tele van élettel és nem egy percig tart mire megfog egy tincset és nyissz. És hát persze, hogy kifogtam. Egész úton hazafelé azon gondolkoztam, hogy azonnal elmegyek egy másik fodrászhoz, de előtte otthon megmosom a hajamat. Ja, mert itt: mikor mostál hajat? tegnap. ja, akkor jó, mert mi most nem tudjuk megmosni. Oké. Úgyhogy ahogy az ágyból kikeltem ma reggel, meg ahogy a kezemmel kicsit összeborzoltam indulás előtt, úgy vágta le és kb úgy is néztem ki, távozáskor. Rövidebben, de úgy. A fejem tetején volt egy rész, ami baromira idegesített, még a csattól lett, amivel eltűztem, mert már hosszú, hullámos, az a hullám annyira zavart. Az idegbaj kerülgetett. Táska kabát le, zuhanyba be, hajmosás, és látom ám, hogy ez ippe pont olyan, amilyet szerettem volna. De ez ott miért nem volt látható? Ennyit tett, hogy megmostam és beálltak a szálak? Mert ő csak levágta és letette az ollót és szia. Mondjuk most már bánt, hogy nem adtam borravalót.

Szóval élek. Kicsit sűrű minden, de hát pont ez a jó, erre vártam, mióta. Lassan a kertbe is ki lehet menni. Most, hogy elállt a napok óta tartó eső, meg elmúltak a fagyok - nem olyanok ám, mint a világ civilizált országaiban (Norvégia, Svédország, Kanada), neem, mínusz kettő, talán? De hogy vele az utak olyan lyukasak lettek, hogy az csoda, lehet szlalomozni. Vagy menni az autószerelőhöz.

Az ember és az állat is megvannak, mindkettő távol ma, az ember a fővárosban, az állat meg a kutyahaverjaival, én dolgozok, leadok egy fontosmunkát, aztán pakolok a fővárosba, mert koncertre megyünk az emberrel, örülök neki, mert ő nagyon szereti ezt a muzsikát és olyan boldog tőle. Nekem meg az boldogság, ha ő, meg ha megyünk a fővárosba, mert találkozom egy nővel, aki svéd kertekről akar könyvet írni és fotóst keres és a svéd szomszéd beajánlott engem. Hát majd meglátjuk.