kezdtem. Az egész úgy kezdődött, hogy megismertem ezt a keramikust (agyagost?) a kertjükön keresztül (nem úgy, hogy bekiabáltam a kertbe, hogy jónapot), aztán érdeklődtem, hogy tanít-e, mondta, hogy nem, s azért nem, mert mi van ha egy olyan jönne tanulni, akinek nem bírja a fejét, akkor mit csinál? Marha érdekes, hogy ezt mondta, mert erre én pl. még soha nem gondoltam, sőt, még most sem gondolok, a kapujában annak, hogy egyszemélyes fotónapokat fogok tartani a kertben itthon. Nade, egyszer csak szól, hogy akkor most már kezdhetek járni hozzá, mert két barát-agyagozósa már nem jár többet. Tyű! Ma hoztam haza az első kész adagot, hetek eredeménye,  már éppen fogalmaztam volna, hogy én többet nem akarok járni, engem ez nem hoz lázba annyira, amikor is három olyan tökéletes példányt hoztam ma össze, hogy még ő is meglepődött. Úgy látszik a hetek alatt valamit csak tanultam és bár tényleg nem lesz ez soha a top-hobbim, annyira hálás vagyok, hogy ezt lehetővé teszi, ráadásul zéró fizetségért cserébe. És még a kertjüket is láthatom hétről-hétre zöldbe és virágba borulni. Nem tudom, hogy nem emiatt járok-e még mindig..