egy hét volt ez. Kezdtük a kórházzal, ami nagy élmény volt, mert egy, rájöttem, hogy én ezt nem bírom, ha én lennék ott, de kettő, rájöttem, hogy ha más van ott, akkor még élvezem is. Fura élvezettel néztem, ahogy az embernek beadták az érzéstelenítőt a csuklójába. Magyaráztam is neki, hogy nem csodálatos, hogy ezek az emberek arra teszik fel az életüket, hogy embereket gyógyítsanak és reparáljanak? Kicsit mint egy autószerelő, egyébként. Kedden megkaptam az agyagmunkáimat, amiknek most keresek helyet éppen, a szombat reggeli takarításpakolásban. Az is volt, hogy találkoztam egy érdekes-kedves nővel, ültünk a kerttervező kerti studiójában, ami a patakra néz, ahol kacsák jöttek-mentek, a kutyája békésen aludt az ölemben. Rengeteget esett az eső. Tegnap este supper-re voltunk hivatalosak a nagyházba. Nem tudtuk, hogy lesz-e még rajtunk kívül más, de volt, még három pár a faluból, így voltunk tizen. Nagylelkű vendéglátók, veuve coquelicot-t mi nem szoktunk péntek esti vacsora előtt (sem) fogyasztani. Aztán jött a vacsora, csak egyet nem értettem, hogy a másik két csaj (nem a vendéglátó), miért itták le magukat fél óra alatt részegre és miért volt f-ing szavaktól hangos a többszázéves ház? A vendéglátó kicsit félszemmel odanézett, de nem segített ez sem a dolgon, mert arról ment a vita, hogy az egyik csaj szerint a farmer szülei rasszisták és a farmer meg szólt a csajnak, hogy shut up, mire elkezdődött a f-ing záporeső. Majd lassan a farmer távozott. A felesége maradt. Az asztal másik végén ezt én nem vettem ki, csak később mesélte el a leány. Ehj, ez a kis falu. Könyvbe illő ám. Majd mesélek még.

De végre eljött a napfényes szombat, lehet füvet nyírni végre, meg kertezni, meg meghirdetek itthon egy fotós-kurzust, egyszemélyeset, testreszabottat, azt rakom össze. És végre az üveges alatt fogunk vacsorázni. És két hét múlva ezen a napon pedig férjhez megy az én drága barátnőm. Micsoda napok vannak, jönnek.