fáradádtság ül rajtam. Ha belegondolok a régi, irodai munkás sűrű napjaimba, köszönőviszonyban sincsenek a mostani életemmel, pedig akkor hányszor kész voltam. Mert ebben nincs se hétvége, se nyaralás. Egyelőre. Pörög az agyam, megállás nélkül. Mindjárt megyek tanítani, amit nagyon várok és félek is, egyszerre. A hét sűrű és forró. De vasárnap délután már látom közelről a Peak District-et, nagy-nagy álom, oly rég vágytam oda, aztán az élet ezt is idedobta, pont nem oda, de a közelébe megyek fotózni, kis kerülő vagy alig. Utána héten újra visszamegyek, akkor megnézem Mr Darcy kastélyát is, akkor még északabbra kell mennem, majdnem be tudnék ugrani az ember anyjához egy teára. Tea. Hú de jó ötlet. Meg felvágom a citromos sütit, amit a tegnapi délutáni forróságban csináltam a deákjaimnak, akik már lassan készítik a virágcsodáikat, amiket aztán együtt megtanulunk lefotózni. Lehet, hogy kiveszek egy hetet augusztusban, az ember úgy néz ki, hogy Németországba és Amerikába is kell, hogy menjen akkor, mi lenne, ha én meg a Balatonra? Hm.