a nyáron vetett gyűszűvirágot, hogy jövőre tele legyen a kert, bár így is rengeteg nőtt magról a széllel vetve. A dáliák csudaszépek és hatalmasok és rengeteg a virág. Hozom be őket állandóan. Vettem pár könyvet a cseritiben őszre, az egyik Csehov, nehezen tudok ám az oroszoktól elszakadni, mindig kell oroszt is olvasnom. Meg arcmaszkot, hadd legyek szép. Vagy az olvasástól lesz? Az arcmaszkról jut eszembe. A kert, ahova visszamentem, hát gazdagék. Nem lottón nyerték, a pasi dolgozik, a nő meg jól ment másodszor férjhez. A kertészek négykor leléptek, más nem volt otthon. Tíz hektáros kert, egy része tó, egy része erdő, sok része kert (na nem krumpli meg kukorica sorolnak ám). Csak ülök a füvön és élvezem a csendet, a szerencsémet, hogy itt ülök, én, némethvica, egy gyönyörű kertben, sehol egy lélek, én meg jövök-megyek, mintha otthon lennék. Egyszer csak csöng a telefonom, hát hív a ház úrnője, hogy már úton van hazafelé, de előre szólni akar, hogy majd ne ijedjek meg, ha meglátom, hogy úgy néz ki, mint egy horrorfilm, de egy terápiáról jön, majd elmeséli. Hát elmesélte. Vért vettek tőle, majd azt pedig apránként visszafecskendezték az arcába. Én hol a francba' élek, hogy még csak nem is hallottam róla, hogy ilyen van. Atyaúristen. Na inkább jövök majd Derbyshire képekkel, az sokkal, de sokkal szebb.