hát nem, még ez az ágyban kávé is olyan macera. Négy óta vagyok fent, az ember korán Londonoz, így felhoztam a kávét, hogy dolgozzak, mielőtt jön egy nő, akinek a honlapját csinálom. A kutya szuszog. Tegnap szétszedte az egyik falubéli kutyájának a plüssrókáját, mikor átmentem kiképzésre, mert megkért (nem a plüssróka, hanem ez a falubéli), egy másik csajjal együtt, hogy takarítsuk ki a kiadó lakrészüket, mert ők Amszerdamba mennek füvet szívni, a szülei meg pont nyaralnak, a másik csaj meg, mivel ők is kiadó házat építenek éppen, neki látni kell, hogy hogyan kell takarítani ilyen szinten, mert ugye neki otthon a takarítónő elvégez mindent. Én nagyokat hallgattam, amikor a téma az orvosilag felírt vagy mindenféle egyéb antidepresszánsok megbeszélése volt, mert hogy az egyiknek a férje orvosilag régóta ezen él, a másik csaj meg maga kezdené el szedni. Ilyenkor néha nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, magamban. Ja, amikor a csaj azt mondja, hogy mondtam a vendégeknek, hogy itt lesznek a takarítók, nyugodtan beszélj nekik magyarul és mondd, hogy nem tudsz angolul, attól egészen authentikus lesz az élmény, na ezen már csak röhögtem. Az ember szerint felháborító, hogy ezt mondta nekem, én meg mondtam neki, hogy ne húzza már fel magát, teszek az ilyenek véleményére. Minden csak a látszat, a felszín. Pl. a gyerek járjon magániskolába, igaz, hogy nem szereti és sokkal jobb volt neki a falusi iskolában, de hát ez mégis menőbb. Kell is az antidepresszáns, meg is értem. Majd Karácsonyra megveszem nekik az Oksanen egyik könyvét, hihi. Pont ma jön az egyik, mert már nem bírtam tovább, próbáltam lájtosabb könyveket olvasni, de nem vittek magukkal. Ilyen ez. Két nap múlva látom a mamát. Hol nem tojok le minden mást.