kerekerdeux

időközben

2018. október 18. - nvicka

a keresztanyámmal és unokatesókkal végig ment a családi cset, a jelentés 24 órában ment Tihanyba, el is jöttek és még nagyon gyenge állapotában találták ők is a mamát. Na aznap kiszabadultam a házból és elmentünk unokatesómmal boltba, szabadprogram, majd este ketten megittunk egy üveg bort és egy csöppöt nem adtunk az amúgy is minden este, akkor is, részeg anyámnak. A mama végig hallucinálta még mindig az éjszakákat, a nappalokat is, de már kevésbé. Ketten vezetve tudott már sétálni, kijött a szobából a verandára és vissza. A kertbe is próbáltuk, de a lépcsőn lefelé szinte pánikroham jött rá és nem bírt megmozdulni. Pénteken reggel megvolt a vérvétel. Majd délután hív A., hogy a mamát hétfőtől felveszik az ápolási osztályra, ennyi meg annyi, tudjuk-e vállalni, bevinni, ilyenek. Bőgés, bőgés. De amikor A. azt mondta, hogy Vica, tudom ám, hogy mi ez, én is elindultam ezen az úton, de sajnos az én mamámat nem sikerült már elhelyezni ... Hétfő estére szólt a visszajegyem. Komolyan, nem hittem el, hogy nem álmodok, hogy ilyen nincs is. Szombaton megjött a másik unokatesó is, vele újra megfürdettük a mamát, még mindig eléggé remegős volt, nagyon nagyon félt minden lépéstől. Szombat este elmentünk az unokatesókkal megvenni neki mindenfélét bevinni, a nővéreknek csináltunk egy szuper kis kávéteamittudomén csomagot. A vasárnapi ebédnél volt torta és bőgtünk egy csomót, hogy már lehet, hogy ez az utolsó vasárnapi ebédünk így együtt. Hétfő reggelre a mama cuccai készen voltak, meg az én bőröndöm is. Mert bár reggel vittük be a mamát, a gépem este volt, én oda a házába már nem bírtam volna visszamenni, így vittem mindent magammal már a béreltkocsiban. A mama szuper szobatársat kapott, pont a folyosó szélén, erkély mellett, nem átjáróházas szoba. Aznap, csodával határos, sokkal, de sokkal jobban volt. Tudott úgy menni, hogy csak egyik kezét fogtuk és konkrétan nem az egész testét. Sőt, a lépcsőn is szinte szaladt le. Na jó nem, de rendesen tudta szedni a lábait. Beszéltem vele már azóta videósan, jól van, azt hiszi, hogy otthon van, sebaj. Demenciája megvan, de a parkinsonos remegése, mintha varázsütésre eltűnt volna. Most akkor mi van? A gyógyszerektől lett zizi? Lett sz-rul? Mióta bezárták zártosztályra? Mert előtte nap még normális főzős-tyúkos-kertes vasárnapja volt és tíz nap zártosztály után már soha többet.

A. is írt, hogy volt bent már a mamánál, vitt neki a kislánya szülinapi tortájából és nagyon jó volt látnia, hogy az Annusnéni mennyire jobban van már. Boldogság. Tényleg.
Még egy rész jön.

A bejegyzés trackback címe:

https://kerekerdeux.blog.hu/api/trackback/id/tr2118334319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mesemondo 2018.10.20. 13:31:18

Egy Tóth Krisztina novellában érzem magam. Csak az a baj, hogy ő a valóságot írja meg.

orbanne1@citromail.hu 2018.10.23. 14:41:24

A valodi valosag ez. amit Vica irt meg
süti beállítások módosítása