ahogy ezt gondoltuk, hogy lesz, az anyám kiakadt. Hogy mi az, hogy nem az ő zsebében landol a mama nyugdíja. A Vica hazudik, nem is annyi a napidíj, amit mondtak. Én végig jegyzeteltem, míg egy tök szimpi szociális munkás elmondta a dolgokat, a mama új helyén, persze anyám alig hagyta szóhoz jutni, mert csak azt hajtogatta neki, hogy töltse ki a mama idősek otthonába jelentkezését. Namindegy. Mert neki kiadásai vannak. Meg számlái. Ez valóban érdekes, hogy egy hatvan éves embernek hatvan éves korában jön a felismerés, hogy hoppá, sárgacsekk. Meg kiadás. Hát igen, anyám azon szerencsés* emberek közé tartozik, akik már legalább húsz éve egy fillér rezsit nem fizettek, mert valakin mindig élősködtek. Ami bejött, az kiment ruhára, piára, cigire. Ennyi. Érdekes, ahogy a mamát elhelyezték, el otthonról, mert ő nem bírta (de ez érthető is, ezzel nem volt gond), és egyébként is neki hétfőtől kemó. Ez két hete volt. Érdekes valahogy a kemóról már szó sincs. Aztán jött a balhé. Amikor hazamentem, akkor éppen látványos helyre kitette a mama nyugdíját, hogy tessék, lássuk, neki nem kell. Oké rendben. Aztán amikor elvittük a pénzt, hogy befizessük a mama első hónapját, akkor jött ám a kiakadás, meg egyébként is, mi az, hogy a tesóm veszi át a nyugdíjat (van meghatalmazása), mi rohadt szemetek őt kisemmiztük, és majd ő még a postást is feljelenti. Hát igen. A mama konkrétan szétdolgozta magát egész életében, elvállalt egy olyan munkát, amire még férfiak se jelentkeztek, hajnal háromkor ment bringával dolgozni a téeszbe, kétműszak, nehéz volt, de lett normális nyugdíja, amiből most tényleg nem gond őt elhelyezni. Ha az lenne, akkor is ki lenne fizetve, nem is kérdés, de hát az anyám milyen jogon gondolja, hogy ez az ő pénze? Na aztán, miután a telefont soha nem veszi fel, megírtam neki, hogy döbbenten hallom, hogy a nyolcvan éves beteg anyja pénzén akar élni, ésatöbbi. Támogatom az elvonókúrát és egyéb dolgokat írtam neki, teljesen normális hangnemben. Jött egy válasz, kérdőjel. Utána még egy válasz, hogy ő egész nap dolgozik. Ejjha! Navégre. Kb húsz és után felvette a munkát. Csodálatos. Summasummárum, első a mama. A mama olyan jól van, hogy kb haza is mehetne. De mivel anyám ott lakik, a mama két nap alatt idegroncs lenne, újra. Az ördögi kör. Egyelőre. Lesz erre is megoldás ám.
Ja, az is legyen meg, hogy a hűtőben júniusban lejárt joghurt, augusztusban lejárt felvágott, penészes tejszín és ilyen finomságok lapultak. Ő ellátja a mamát rendesen. Én vajasmézes kenyéren éltem három napig, meg amúgy is alig bírtam enni, aztán mikor jöttek az unokatesók és elmentünk bevásárolni, majd este vacsoráztunk, anyám ráordít a tesójára, hogy az ő ebédjét eszi! A tesója szerencsére nem ordítós, megmondta az anyámnak, hogy azt bizony nem, mert azt már délelőtt kidobtuk, miután augusztusban lejárt a szavatossága.. Ó basszus, annyi minden volt ám még, de tulajdonképpen egyetlen egy dolog a fontos, mama jól van, jó helyen van és vannak csuda jó emberek a világon.
*szerencsétlen
